Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Bár korábban egy felvételt lehetett úgy érteni, a művész végül tiszta vizet öntött a pohárba.
A 24.hu alapján mi is megírtuk, hogy egy szókimondó sorral bővült Majka hírhedt számának, a Csurran, cseppennek a dalszövege a rapper pénteki, a Papp László Sportarénában adott koncertjén, hiszen egy videó alapján úgy is lehetett hallani, hogy „A kurva anyját, minden Fidesz!”-t mond Majka.
Végül szombat délután maga Majka öntött tiszta vizet a pohárba és közölte, hogy ő maradt az eredeti szövegnél. A hiba miatt az érintettől és az olvasóinktól is elnézést kérünk:
Igazságszérumot adnak Bindzsisztán miniszterelnökének, aki egy interjúban kitálal minden aljasságáról, korrupcióról, pénzről, haverokról, ablakon kizuhanásról – így lehetne összefoglalni Majka sok szinten áthallásos új klipjét, a Csurran, cseppen című számot. Mint arról beszámoltunk, a januárban megjelent klip felforgatta a magyar közéletet: a rajongók sorra gratuláltak, a kormányközeli TV2 Tények kritikus, név nélküli véleménycikket közölt, és Magyar Péter is rárepült a rapper új slágerére.
A klip e pillanatban 16 millió megtekintésnél jár a YouTube-on.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.