„Csuja Imrét, alapító tagunkat, nyugdíjba vonulása kapcsán köszöntöttük” – osztotta meg az Örkény István Színház a Facebook-oldalán, ahol az évadzáró ülésükről is hírt adtak.
Azonban a nyugdíjba vonulás nem jelenti azt, hogy a színház közönségének véglegesen el kell búcsúznia a színésztől, ugyanis a bejegyzésben kiemelték, hogy Csuja megtartja a szerepeit, de a jövő évadtól új próbafolyamatot már nem vállal.
A színház honlapja szerint Csuja Imre 2004-től az Örkény Színház társulatának alapító tagja és jelenleg kilenc előadásban is szerepel, így valószínűleg jó párszor feltűnik még a színpadon.
Meghatározó lesz az új évad a társulat számára, ugyanis 2023 ősze óta lehetett tudni, hogy mandátumának lejárta után Mácsai Pál nem indul újra az Örkény Színház igazgatói posztjáért. Mácsai négy cikluson keresztül vezette a színházat, utódai Gáspár Máté és Polgár Csaba lesznek.