A társulat mást akart, mégis Dolhai Attila lesz a székesfehérvári színház igazgatója

A szakmai bizottság és a közgyűlés az Operettszínház tagja mellett döntött.

  • HVG

Ellenszavazat nélkül választotta meg a székesfehérvári közgyűlés Dolhai Attilát a Vörösmarty Színház igazgatójának augusztus elsejétől – írja a Telex Cser-Palkovics András Facebook-bejegyzésére hivatkozva.

Napokkal korábban a székesfehérvári polgármester arról számolt be, hogy a társulat többsége nem Dolhait, hanem Egyed Attilát támogatta, a szakmai bizottság azonban az Operettszínház tagját – náluk Egyed a második helyen állt.

Cser-Palkovics elvárásként fogalmazta meg, hogy a Vörösmartynak egy évtizeden belül esélye legyen megkapni a Nemzeti Színház minősítését, és a lehető legszélesebb közönségigényt szolgálja ki az intézmény. Az új igazgatónak a társulatot meg kell erősítenie és lehetőség szerint egyben tartania. Fontos fenntartói szempont a bevételek növelése is.

A polgármester szerint a leköszönő Szikora János „méltón, fantasztikus teljesítményekkel, a város kultúráját lenyűgözően gazdagította”.

https://www.facebook.com/cserpalkovicsandras/posts/pfbid02gv5MhrQQ5umEnGTWxDXXc4TvbTHWeG2onS3ZLkeWoYXWecDazwZU4Q3Kzt1PY9aol

Hozzászólások