„Szerkesztőségünk mély fájdalommal tudatja, hogy Buda Ferenc, folyóiratunk egyik alapítója és főmunkatársa, Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze, Kecskemét város és Tiszakécske város díszpolgára, 2025. szeptember 16-án elhunyt” – jelentette be a Forrás Folyóirat, hozzátéve: „Buda Ferenc számunkra nem csupán nagyszerű költő volt, hanem barátunk és mesterünk, akire mindig felnéztünk, és azzal a tudattal végezhettünk munkánkat, hogy mindig teljes mellszélességgel mögöttünk áll, velünk van.”
Buda Ferenc Debrecenben született 1936. november 3-án. 1955-től jelentek meg versei. 1957–1958 között három verse miatt börtönbe került. Tagja volt a Hetek nevű művészcsoportnak. 1986 óta volt a Forrás főmunkatársa. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2013-ban a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé, a Magyar Versmondók Egyesülete pedig tiszteletbeli elnökének választotta.
Fordított baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt nyelvről, Magyarországra hozott török, mordvin, lapp, finn, mari népköltészeti alkotásokat is.
A József Attila-díjat 1973-ban kapta meg, a Déry Tibor-díjat 1999-ben, a Kossuth-díjat 2005-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét 2011-ben. 2014-ben Prima-díjat kapott, ugyanebben az évben választották meg a Nemzet Művészének is. Legutóbb 2022-ben tüntették ki, ekkor Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal elismerésben részesült.