Nagy Feró: Krúbi otthon trágárkodjon, Majka jobb, de az ő dalait is hamar elfelejtik

„Többször is bevittek a rendőrök, és megvertek. Hála Istennek! Ez csinált belőlem embert”– jelentette ki Nagy Feró a hétfői, MCC-ben szervezett „Forr a dalom – a zene társadalomformáló ereje” című beszélgetésen, ahol egy ideig kényesen kerülték a „mocskosfideszezést”, de aztán mégis terítékre került.

„Amikor a 70-es évek végén elegem lett a Beatrice csajos korszakából, elhatároztam, hogy olyan dalokat fogok írni, amelyek a mi életünkről szólnak. Gondoltam, nem leszünk ugyan sztárok, de majd elmegyünk egyetemi klubokba, és ott majd csak fogják érteni a zenénket. Igen hamar kiderült, hogy egyre többen jönnek a koncertjeinkre.

Ragályossá váltunk, mint most Azahriah

– mesélte Nagy Feró a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) rendezett nyilvános beszélgetésen, hogyan is kezdődött a Beatrice lázadó korszaka.

A zenész azt állítja egyébként, hogy ő sosem bántotta Azahriah-t. „Állati jó, hogy megmutatta valaki, hogyan kell háromszor megtölteni a Puskást. Némileg legfeljebb irigykedek rá. De amúgy sem az ilyen vén marháknak kell őt megítélni, mint én, hát, mit tudjuk mi, hogy mi a jó! Sokan viszont tudják, hogy az Introveltált dal a jó. A múltkor meghallgattam: nem is olyan rossz.”

https://hvg.hu/360/20250926_fiatalok-zeneszek-fidesz-lovasi-andras-mehringer-marcell-tarjan-zsofia-cimlapsztori

Elszabadult világháló

Az viszont kifejezetten zavarja Ferót, hogy „elszabadult a világháló, ahol azok is hozzászólnak mindenhez, akik nem is értenek az adott témához. Ha például én bármit mondok Azariah-ra, rögtön jön a válasz, hogy »te nem tudsz ennyit, féltékeny vagy, te buzi«”.

Nagy Feró ugyanakkor bevallotta, nem nagyon érti, igaz nem is ítéli el, azokat az előadókat, akik főképp a digitális világ segítségével tűntek fel az utóbbi időben. Azahriah mellett Beton.Hofit említette még, illetve Krúbit, akinek a világa viszont kifejezetten ellenszenves számára.

Beleneveli a közönségbe, hogy az a jó, ha iszonyú trágár vagy.

Emiatt szerinte nem is kellene meghívni a fesztiválokra. „Trágárkodjon otthon vagy máshol. Hát, nem mutatta meg neki a magyartanára Arany Jánost, József Attilát? Nem akkor lesz valaki bátor, ha trágárkodik.”

https://hvg.hu/kultura/20250906_krubi-koncert-orban-viktor-magyar-miniszterelnok

Nagy Feró szerint a most divatos, kormánykritikus előadók közül még Majka a legjobb, de úgy véli, hamar elfelejtjük az ő dalait is. „Tíz év múlva, ha megkérdeznek bárkit, hogy mondjon egy dalt tőle, nem fognak tudni mondani. De a Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés (a Beatrice slágere – a szerk.) akkor is eszükbe fog jutni.”

Tisztelet, verés, felelősség

A Kossuth-díjas zenész a beszélgetésen azt is kiemelte: mindig fontosnak érezte, hogy a közönséget nem szabad belerángatni semmilyen hülyeségbe. „Azoknak, akik jegyet vesznek a koncertedre, ugyanis tisztelet jár.”

Emlékeztetett arra, hogy amikor a ’70-es évek végén a Beatricére elkezdtek tömegek járni, egyből rájuk szállt a politika. Ami a Kádár-érában igencsak kemény következményekkel járt, és nemcsak az innen-onnan kitiltás miatt, meg hogy nem adták ki a lemezeiket.  

Többször is bevittek a rendőrök, és megvertek. Nehogy valaki ezt panaszkodásnak vegye! Nagyon büszke vagyok erre. Hála Istennek! Ez csinált belőlem embert.

Nagy Feró
ZShow Time

Nem kötelező politizálni

A beszélgetésen Balatoni Mónika, a Mathias Corvinus Collegium Média Iskolájának kutatótanára kifejtette: a zenészeknek szerinte igenis lehet feladata az, hogy esetenként társadalmi kérdésekben is megnyilvánuljanak.

„Attól nem lesz érdekes egy dal, ha múltbeli történetekről szól. Ilyen értelemben a zene, akárcsak a színház, picit ideológiai műfaj, az előadó elmélkedik bizonyos társadalmi kérdésekről. Hiszen el kell, hogy jusson a rajongói szívéhez. És évszázadok óta a szerelem, megcsalás mellett az árulás, az erkölcsi normák megsértése mozgatja az embereket.”

Lobenwein Norbert kulturális menedzser, fesztiválszervező viszont úgy vélte, nem kötelező feladata a zenészeknek a politizálás, de az igen, hogy valamilyen üzenetet hordozzanak a számaik. Ő maga, mint mondta, már gimnazista korában is, és most is kifejezetten keresi az ilyen dalokat, előadókat.

Lobenwein Norbert
Túry Gergely

„Először a sorok között hallottuk ki a társadalomkritikát, aztán egyre direktebben hordoztak olyan üzeneteket, amelyek lelkesítettek minket, amely közösséget formált.”

Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás idején is az Európa Kiadó, a Sziámi, a Beatrice, a Hobo Blues Band dalai szóltak. Akkor is, amikor a soproni Fidesz alakult. Az első rendezvényeiket, többek közt az első VOLT Fesztivált is együtt csinálták a fideszesek és a helyi kulturális szervezők. „Egész más lett volna a rendszerváltást átélni zene nélkül, ezek nélkül a dalok nélkül.”

A direkt politizálással van a baj?

Balatoni szerint nem valami ellen lépnek fel mostanában a fiatalok. Arról beszélt, hogy ilyen idős korában mindenki értékeket választ, amellett megpróbál kitartani, és ha ezek az értékek ütköznek a pillanatnyi rezsimmel, akkor ennek hangot adnak. „A fiataloknak mindig fontos a szabadság élménye, és az, hogy kimondják azt, mi nem tetszik nekik.”

Azt azonban hozzátette, hogy bár korábban is megfogalmaztak az előadók a sorok között különböző gondolatokat, de kevésbé politizáltak direkt módon. „Ma viszont sok művész elmegy a direkt politizálásba, amikor nem a zenéje, a szövege a lényeg.”  

Szerinte ma egyes előadók a közönségük megtartása érdekében nyilatkoznak meg időnként politikai kérdésekben. Ez ugyanakkor a szólásszabadság része. „Ha viszont ez összefonódik egy, a rajongói bázisra épített olyan rendszerrel, hogy »ma még a dalaimat kedvelitek, holnap már valami kihívásra buzdítalak titeket, aztán már a parlamenti választásról beszélek, holnapután pedig már egyértelműen megmondom, mi a jó és mi a rossz«, az már a veszélyes kategória”.

És előkerült a „mocskosfideszezés”

Egy darabig a beszélgetés kényesen kerülte, de Nagy Feró végül kimondta a nyáron szinte minden fesztiválon elhangzó hírhedt szlogent is. Szerinte a „mocskosfideszezést” a fiatalok valamiféle forradalmi tettnek gondolják. „Felmutatjuk, hogy O1G. Megmutatjuk, hogy mi bátrak vagyunk.” De szerinte ez nem az egész közönségre igaz, csak egy részére, és nincs is ezzel semmi baj, ezt ő megérti.

https://hvg.hu/360/20250923_fidesz-fiatalok-mikecz-daniel-nagy-adam-cimlapsztori

Lobenwein viszont a fesztiválszervezők oldaláról látta ezt a jelenséget. Mint mondta, emiatt idén kifejezetten rossz érzés volt szervezőnek lenni, mert kevéssé tudtak koncentrálni arra, ami a feladatuk.

„Az ugyanis nem jellemző ránk, hogy azt vizsgáljuk, melyik fellépő kinek a kicsodája. A fesztiválok évtizedek óta értéképítést folytatnak, ez ügyben szerintem büszkék lehetünk magunkra. Most meg hirtelen egy-egy fellépő és a közönség megnyilvánulása lett a téma a közbeszédben. Ezzel mi nem tudunk mit kezdeni. Ha pedig olyan elvárás fogalmazódna meg felénk, hogy ilyen vagy olyan okokból ne hívjunk meg valakit, az a mai sokszínű fesztiválkultúrától teljesen idegen lenne.”

Kölcsey, a zeneszerző

Balatoni Mónika a beszélgetés egy pontján azt is elmondta, hogy egy felmérésük szerint a fiatalok igénylik, hogy „magyar nemzeti motívumok jelenjenek meg a kortárs zenében”. Sőt említett egy olyan 2023-as, a nemzeti identitást a 14–29 évesek körében végzett reprezentatív kutatást, amelyben rákérdeztek, hogy kit tartanak a legjelentősebb magyar zeneszerzőnek.

A fiatalok az első négy helyen Kodályt, Bartókot, Lisztet és Erkelt említették. Ez Balatoni szerint azt mutatja, hogy a tanult formák és a rítusok erősen meghatározzák a fiatalok értékválasztását.

Ami viszont különösen érdekes volt, az az, hogy az ötödik helyen Azahriah szerepelt. Ami még ennél is furább: a hatodikon helyen a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc futott be.

https://hvg.hu/360/20251002_hvg-Brody-Janos-Zenevel-kommentelek-interju

Hozzászólások