A Louvre-ban elkövetett műkincsrablás múlt hétvégén őrizetbe vett két, harmincas éveiben járó gyanúsítottja részben beismerte, hogy ők hatoltak be az Apolló Galériába, hogy megszerezzék a francia koronaékszereket – közölte szerdán Laure Beccuau párizsi ügyész.
Az eltulajdonított értékeket egyelőre nem sikerült megtalálni, de a két férfit, aki a látványos rablásban részt vett, szerda este Párizsban vád alá helyezik, és előzetes letartóztatás vár rájuk – tette hozzá.
A két gyanúsított ügye három nap kihallgatás után jelenleg a vizsgálóbírák előtt van, szervezett bűnszövetségben elkövetett lopás miatt emelnek vádat ellenük, ami 15 év börtönbüntetést von maga után, valamint bűnszövetségben elkövetett bűncselekmény miatt, amely 10 év börtönbüntetéssel sújtható.
Laure Beccuau elmondása szerint eddig semmi nem utal arra, hogy a tetteseknek voltak bűntársaik a múzeumon belül. Annak a lehetősége azonban nem zárható ki, hogy egy sokkal nagyobb csoportról van szó, mint a biztonsági kamerák által észlelt négy bűnöző.
Bár az ékszereket még nem találta meg a rendőrség, az ügyész úgy fogalmazott: szeretné megőrizni a reményt, hogy megtalálják őket, és vissza tudják adni a Louvre múzeumának és tágabb értelemben a nemzetnek.
„Ezek a drágakövek most már nyilvánvalóan eladhatatlanok. Emlékeztetőül, (…) aki megvásárolná őket, maga is bűnrészes lenne ebben a bűncselekményben” – hangoztatta az ügyész, hozzátéve, hogy „még mindig van idő visszaszolgáltatni őket”.
A két gyanúsított Párizs egyik északi elővárosában, Aubervilliers-ben él. Egyiküket szombat este a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren vették őrizetbe, amikor egy Algírba tartó járatra készült felszállni, visszaútra szóló jegy nélkül. A férfi 34 éves, algériai állampolgár, 2010 óta él Franciaországban. A rendőrség és az igazságszolgáltatás előtt is ismert, főként közlekedési bűncselekmények, valamint egy lopás miatt, az ügyészség tájékoztatása szerint.
A másik gyanúsítottat, egy 39 éves férfit a lakóhelyéhez közel fogták el. Az ő esetében semmi sem utal arra, hogy külföldre készült volna – mondta az ügyész. Ő is ismert a hatóságok előtt lopások miatt.
A látványos rablást október 19-én fényes nappal követték el a párizsi Louvre-ban, a világ egyik legnagyobb múzeumában, ahová a rablók az épületnek a Szajna-parti oldalán, egy emelőkosaras teherautóról, egy ablakon keresztül jutottak be. Miután feszítővassal betörték az ablakot és két vitrint, amelyekben az ékszerek voltak, a tolvajok két robogóval távoztak, amelyeket bűntársaik vezettek.
https://hvg.hu/kkv/20251024_louvre-ekszerrablas-daru-reklam
A maszkos betörők nyolc felbecsülhetetlen értékű ékszert – közöttük I. és III. Napóleon feleségének ékszereit – vittek el a koronaékszereket kiállító Apolló Galériából, a kár értéke 88 millió euró.
A betörés kevesebb mint nyolc percig tartott.
Az elkövetők hátrahagytak különböző tárgyakat, egyebek között sisakokat, egy hegesztőkészüléket, egy sárga fényvisszaverő mellényt és vágókorongokat, amelyek közül többet leöntöttek benzinnel. A nyomozók nagyjából 150 DNS-nyomot találtak.
https://hvg.hu/360/20251027_hvg-muzeum-rablas-biztonsag-technologia