Bécs után a svájci Bázelben is kiállították Mason Storm installációját az Egyesült Államok elnökéről. A brit művész a Donald Trumpról mintázott bábut egy narancssárga rabruhába öltöztette, majd egy fehér, párnázott, keresztalakú ágyra szíjazta ki. Ez egyszerre utalhat a keresztre feszítésre, illetve egy halálos ítélet végrehajtására is, ugyanis nem ilyen, de ehhez hasonló fekhelyen adják be a raboknak a halálos injekciót.
Konrad Breznik, Gleis 4 galéria tulajdonosa szerint a bábu szinte már ijesztően valósághű. Hozzáette, eredetileg a bázeli központi pályaudvaron szerették volna kiállítani ezt a Szent vagy vétkes? (Saint or sinner?) címet viselő művet is, de végül elvetették ezt a tervet, egy sétányon található kirakatban helyezték el inkább, írja a France24.
A számláló szerint csak hétfőn több mint háromezren haladtak el az installáció előtt, és úgy tűnik, azt senki nem tartotta felháborítónak, sőt van, aki megmosolyogta. „Ez annak a jele, hogy nálunk demokrácia van” – nyilatkozta az AFP-nek egy Bázelben élő norvég állampolgár, aki szerint az Egyesült Államokban biztosan nem lehetne nyilvánosan megtekinteni Mason Storm alkotását. Hozzátette, szerinte Trump el tudná képzelni magát modern Jézusként, és bizonyára meg van győződve arról, hogy helyesen cselekszik.
Mason Storm néven ismert brit művész hiperrealista, mégis szokatlan utcai alkotásairól ismert, és gyakran hasonlítják a munkájával szintén szívesen provokáló Banksyhez. A Szent vagy vétkes? című intallációt egyébként Bázelbe érkezése előtt megvette egy gyűjtő, aki állítólag „Európában élő, nemzetközileg elismert személy”.