Így búcsúzik Meg Ryan a meggyilkolt Rob Reinertől

A Harry és Sally című filmben dolgoztak együtt.

  • HVG

Meg Ryan és Billy Crystal játszották a főszerepet Rob Reiner egyik legnépszerűbb filmjében, a Harry és Sally című romantikus komédiában.

Ryan most egy Instagram-posztban búcsúzik Reinertől.

A filmrendező és felesége, Michele Reiner vasárnap halt meg Los Angeles-i otthonában. A rendőrség szerint a házaspár 32 éves fia, Nick felelős a halálesetekért. Arról, hogy mi ösztönözhette Nick Reinert a gyilkosságokra, nincs konkrét információ. Az azonban ismert, hogy a korábban függőségekkel küzdő férfinak nehéz kapcsolata volt a szüleivel.

Ó, hogy mennyire fog nekünk hiányozni ez az ember. Köszönöm, Rob és Michelle, hogy hittetek az igaz szerelemben, a tündérmesékben és a nevetésben. Köszönöm, hogy hittetek az emberekben lakozó jóban és hogy mélységesen hittetek az országunkban. Hinnem kell, hogy e két ember története nem ér véget ezzel az elképzelhetetlen tragédiával, hogy valami jó is származik ebből az egészből. Nem tudom, de úgy képzelem, Rob és Michelle azt akarnák, hogy valami reményteljes és emberséges tanulsággal gazdagodjunk, valamivel, ami közelebb visz minket ahhoz, hogy jobban megértsük egymást. Amiből valami békét meríthetünk

– írja Meg Ryan, a Harry és Sally Sallyje az Instagramon megjelent búcsújában.

When Harry Met Sally (1989) – Official Trailer (HD)

Subscribe to SHOUTFACTORY: http://bit.ly/1nm0dKP Follow us on TWITTER: https://twitter.com/shoutfactory Like us on FACEBOOK: http://on.fb.me/1nEYhOx Acclaimed director Rob Reiner, screenwriter Nora Ephron, and stars Billy Crystal and Meg Ryan take you on a journey of love and friendship like no other in this magnificently witty love story that has been deservedly hailed as one of the greatest romantic comedies of all time.

Nyitókép: Billy Crystal, Rob Reiner és Meg Ryan. Fotó: 7e Art / Castle Rock Entertainment / Photo12 via AFP

Hozzászólások