Hétórás film készült a NobelMobil 2025 egy napjáról. A Nobel-díj átadásának napján, vagyis 2025. december 10-én egy Krasznahorkai Lászlót ünneplő platós teherautó járta Budapest utcáit. A menet reggel 6-tól másnap reggel 6-ig tartott, a NobelMobil 13 helyszínen állt meg egy-egy órára. A megállók között Krasznahorkai László saját felolvasásában a Mindig Homérosznak és a Háborús architektúrák szövege szólalt meg felvételről.
Az ünneplésben bárki részt vehetett, aki felmászott a nappalivá alakított platóra, és felolvasott Krasznahorkai László A magyar nemzet biztonsága című regényéből.
Most pedig bárki megnézheti a platós happeningről készült 7 órás filmet, aki február 20-án részt vesz a Bem mozis vetítésen. A szervezők szerint könnyen lehet, hogy ez lesz a 7 órás produkció egyetlen vetítése.
A Krasznahorkai László nevű szereplő egy kissé gusztustalan, büdös író, akinek már rég abba kellett volna hagynia az írást: a friss Nobel-díjas író új regénye, A magyar nemzet biztonsága sok humorral és iróniával, a mai magyar valóságon csak mellesleg elborzadva szól a szeretetről – is. Könyvkritika.