„Én a gyerekemért ölni tudnék, és képes vagyok ölni” – Gáspár Győző durván üzent Márki-Zay Péternek, amiért Gáspár Evelinről posztolt

Gáspár Győző egykori munkahelyét, az RTL-t is megszólította.

  • HVG

Megfenyegette Márki-Zay Pétert Gáspár Győző, miután a hódmezővásárhelyi polgármester korábban a Facebookon a celeb lányának, Gáspár Evelinnek a külügyminisztériumi kinevezését kritizálta. Gáspár a kormánypárti Mandiner Vekker című műsorában üzent Márki-Zaynak.

„Nagyon találkoznék veled, és leülnék veled beszélgetni” – fogalmazott előbb Győzike Márki-Zayra utalva. Később, amikor újra előkerült a téma, még erősebben fogalmazott:

Én a gyerekemért ölni tudnék, és képes vagyok ölni

– fenyegette meg nem is annyira burkoltan a 2022-es ellenzéki miniszterelnök-jelöltet a fideszes celeb-influenszer. Gáspár elmondása szerint „szerette és tisztelte” Márki-Zayt, de ő volt az első, aki elkezdte fejtegetni, hogy miért utazik Gáspár Evelin Szijjártó Péter külügyminiszter társaságában. „Evelin már akkor repülőn ült, amikor te még repülőn se ültél” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Gáspár Győző.

„Te belerúgtál a lányomba elég csúnyán, és ilyet nem szabad tenni egy politikusnak. Aki Hódmezővásárhely polgármestere, az ilyet nem tehet” – üzente Márki-Zaynak az elmúlt években a kormánypártokkal látványosan összebarátkozó egykori tévésztár.

A Romantic nevű formáció résztvevője nemcsak Márki-Zay Péternek, hanem egykori munkahelyének, az RTL-nek is üzent:

Kedves RTL Klub, az Evelin hozta nektek a nézettséget. Én ott voltam nálatok egy csomó ideig, és utána ti is belerúgtatok az Evelinbe

– vonta kérdőre a csatornát. A műsorban egyébként Gáspár Győző azt is elmondta, hogy lánya már korábban is dolgozhatott volna a külügyminisztériumnál, de előbb a Sztárboxban akart szerepelni – ezt a 24.hu szúrta ki.

Gáspár Evelin tavaly év végén tűnt fel először Szijjártó Péter mellett, decemberben derült ki, hogy azért, mert a külügyminiszter stábjában kapott állást, ahol a közösségi oldalakért felel. A celeb lánya azóta a Fidesz kampányrendezvényein is rendre feltűnik, de hogy ott pontosan milyen feladatot lát el, azt kollégánk kérdésére Szijjártó Péter angyalföldi fórumán nem árulta el:

Orosz beavatkozás? Nem, nem, nem! – Szijjártó szerint kétségbeesett terelés, hogy a Kreml befolyásolni akarná a választásokat

A külügyminiszter országjáró kampányeseményén forgattunk Angyalföldön, ahova a helyi fideszes jelölt Zsigmond Barna Pál meghívására érkezett Szijjártó Péter. A rendezvényről először azt mondták, nem sajtónyilvános, aztán a miniszter maga invitált be minket. Arról kérdeztük, értesült-e arról, hogy oknyomozó újságírók és nemzetbiztonsági szakértők szerint már három orosz hírszerzési ügynök van Budapesten azzal a céllal, hogy a Kreml érdekei mentén befolyásolják a választásokat. Beszélgettünk Gáspár Evelin sajtóreferenssel és a Fidesz helyi jelöltjével is.

Nyitóképünkön Gáspár Győző.

Hozzászólások