„Tim vicces fickó, jórészt neki köszönhető a Jákob lajtorjája humora” – mondta nemrég Adrian Lyne a lapunknak adott interjúban. Ez a sötét hangulatú, nagy költségvetésű horrorfilm volt az első drámai főszerepe.
Így igaz, ez volt az első drámai főszerepem.
Erre mondják: casting against type. Egy vígjátékokból ismert színészt egy merőben más műfajban, egy horrorban szerepeltetni. Nem Tim Robbinst, sokkal inkább egy Sean Penn-szerű, drámai színészt várt volna az ember a Jákob lajtorjájában.
Én egyáltalán nem így tekintettem erre a szerepre. A színészet számomra mindkét térfelet, a tragédiát és a komédiát is lefedi. És állítom: a kettő közül a dráma a könnyebb színészi feladat. Legalábbis a saját tapasztalataim ezt igazolják. Ha drámát játszom, lefúrok magamba, az érzéseim legmélyére. Ezt az állapotot kell fenntartanom a forgatáson, engem legalábbis erre tanítottak. Ezzel szemben a komédia egy fluid állapot. Élőben könnyebb, rögtön látod, jól csinálod-e, vagy sem, mert vagy nevet a közönség, vagy nem. De a kamerák előtt nincs ilyen kapaszkodó.
Robin Williams szokta volt mondani, ha épp színpadra hívták, hogy átvegyen ilyen-olyan díjakat, hogy a komikus színészeket hajlamos lenézni ez a szakma. Legyintenek, hogy ó, hát ez csak egy vígjáték!
https://hvg.hu/360/20260222_adrian-lyne-interju-flashdance-9-es-fel-het-lolita-jakob-lajtorjaja-redford
Ezt a lenézést a saját bőrén is érezte Hollywoodban?
Ez nagyon is így van. A komédiát lenézik. De az én szememben az a nagyobb színész, aki komédiára is képes.
