Lemondott a fideszes celebeknek pénzt osztó NKA alelnökségéről Bús Balázs

Milliókhoz jutott mások mellett Kis Grófo, Tóth Gabi, az Edda, illetve annak tagjai külön-külön is, G.w.M és Dopeman is.

  • HVG

Bús Balázs távozik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki posztjáról – ezt ő maga erősítette meg a HVG kérdésére. Bús, aki 2006 és 2019 között volt Óbuda polgármestere, először 2021-től 2024 elejéig dolgozott az NKA alelnökeként, majd egy rövid szünet után (amikor elindult újra a III. kerületi polgármesteri székért, de vesztett, igaz, az azóta sem derült ki, hogy ezért vagy a politikai ellentétek miatt kellett távoznia), 2024 őszén másodszor is NKA-alelnök lett.

A Nemzeti Kulturális Alap a múlt héten került újra a figyelem középpontjába, amikor Molnár Áron felhívta a figyelmet: a szervezet – gyakorlatilag állami kifizetőhelyként működve – 2025 utolsó hónapjaiban sok pénzt osztott szét olyan zenészeknek, akik a Fidesz mellett kampányoltak.

A listát a HVG is lekérte, és a kedvezményezettek között valóban nagyon sok olyan nevet találtunk, akik a Fidesz kampányának első vonalában voltak.

https://hvg.hu/360/20260424_toth-gabi-muri-eniko-edda-kis-grofo-dopeman-nka-milliok

Hozzászólások