Mégsem készítenek filmet Rákay Philipék a mohácsi csatáról, a választás után négy nappal a Nemzeti Filmintézet (NFI) visszavonta a gyártás-előkészítésre beadott pályázatot – írja a Telex, amely felidézi, hogy tavaly nyáron ötmillió forintot ítéltek oda a Mohács 1526 címen készülő filmnek.
Ezt az összeget a forgatókönyv első változatának elkészítésére kapta a pályázó FP Films Kft. A forgatókönyvet Kis-Szabó Márk, Szente Vajk és Rákay Philip jegyezte, producerként pedig Fülöp Péter felelt a projekt elindulásáért.
A lap megkereste Fülöpöt és az NFI-t is: előbbi azt közölte, hogy a forgatókönyv elkészült és beadták gyártás-előkészítésre a pályázatot, de a Filmintézet visszadobta azt, utóbbi pedig arról számolt be, hogy a pályázó 956 millió forint támogatást igényelt, és valójában azért nem kapták meg az összeget, mert az FP Films Kft. képviselője a választás után négy nappal, április 17-én visszavonta a pályázatot.
Arról is kérdezték Fülöp Pétert, tudott-e arról, hogy a saját produkciós cége vonta vissza a pályázatot, és hogy miért épp a választás után döntöttek úgy, hogy még sincs szükségük az állami támogatásra, de a cikkük megjelenéséig ezekre a kérdésekre már nem válaszolt, ahogyan Rákay Philip sem.