Eladják az örökösök Tamás Gáspár Miklós V. kerületi, Nádor utcai lakását – derült ki a filozófus fiának Facebook-bejegyzéséből.
Azzal indokolják az ingatlan értékesítését, hogy nem hisznek az emlékszobákban, és úgy vélik, „a lakás az eredeti lakója nélkül már amúgy sem ugyanaz, mint ami volt, így akármilyen fájdalmas, de jobb lesz túllépni rajta”. Emellett egzisztenciális okai is vannak a 75 négyzetméteres lakás értékesítésének.
https://www.facebook.com/abel.tamas.5/posts/pfbid0357SQ8FypMkGEULC2fK5jhbr7h2ZvdbsRKGAV8LjHDnqEEr9TR5Ap76ZqB9recL1dl
Az is kiderült a posztból, hogy TGM könyvtárának magja (az írásaihoz kapcsolódó, filozófiai, társadalomtudományi, eszmetörténeti, történelmi stb. kötetek) az OSA-ba kerülnek, ahogy a kéziratok is.
A filozófus-közíró, egykori rendszerváltó politikus, a HVG rendszeres szerzője (cikkeit ide kattintva találja) hosszú betegség után hunyt el 2023 januárjában. Az emléke megmarad a Nádor utcai házban, tavaly januárban avattak emléktáblát a tiszteletére.
Két éve így emlékeztünk rá halála évfordulóján:
https://hvg.hu/itthon/20240128_Egy_eve_hunyt_el_TGM_Az_ember_akkor_kezd_tombolni_meg_lazadni_amikor_remenykedik
Nyitóképünkön Tamás Gáspár Miklós beszél az egyik Kossuth téri tüntetésen. Fotó: HVG / Reviczky Zsolt