A minisztérium vizsgálata után a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNM KK) vezetője úgy döntött, hogy megszünteti három kiemelt múzeum főigazgatójának munkaviszonyát – jelentette be pénteken Facebook-oldalán Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A három érintett a Magyar Természettudományi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. (A három intézmény helyzetét számos cikkben tárta fel a HVG.) Tarr szerint a minisztériumi vizsgálat során munkavállalóktól, szakszervezetektől, üzemi tanácsoktól és a múzeumok igazgatóitól is kértek beszámolókat, miután számos dolgozói panasz érkezett az érintettekre.
A Természettudományi Múzeumot Bernert Zsolt, az Iparművészetit Cselovszki Zoltán, a Széchényi Könyvtárat pedig Rózsa Dávid vezette, akit korábban még Demeter Szilárd függesztett fel, miután konfliktusba került vele. A vitát egyebek mellett penész és csótányok váltották ki kettejük között.
A Múzeumok Éjszakáján három olyan múzeum is megnyílt, amit az Orbán-kormány zárt be. Köztük az Iparművészeti, amelyről a HVG birtokába került dokumentumokból is kiderült néhány érdekesség. Annak is utánajártunk, miért folyik négy közgyűjteményben vizsgálat.
A vizsgálat eredményéről a minisztérium tájékoztatta az MNM KK vezetőjét, akinek Tarr azt is jelezte, hogy átfogó szakmai, gazdasági és etikai belső vizsgálatok elindítását várják tőlük. Ehhez minden szükséges támogatást megadnak – tette hozzá.
Mindezzel párhuzamosan elindítanak egy minisztériumi munkacsoportot, amely előkészíti az MNM KK decentralizálását, és visszaadja a múzeumok önállóságát, ami a miniszter szerint a szabad és független kultúra elengedhetetlen része.
Cselovszki Zoltánnak, aki a napokban nagy sajtónyilvánosságot kapott performanszban állt ki az Iparművészeti Múzeum megnyitásáért, a kollégái most levélben tették fel a kérdést, hogy az elmúlt 12 évben mit tett a múzeumért. Kínos dolgok kerültek elő.
Az MNM KK létrehozója és sokáig irányítója Demeter Szilárd volt, akit tavaly októberben menesztettek a szervezet éléről. Ennek hátteréről anno azt írtuk, hogy a bukást ugyan „megpróbálták rózsaszínre festeni”, leginkább arról lehetett szó, hogy Demeternek az általa létrehozott, hat közgyűjteményt magában foglaló közgyűjteményi központot másfél év alatt nem sikerült működőképes állapotba hoznia. Demeter Szilárd utóda Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója lett.
Miközben a muzeológusok gyalázatos fizetésért dolgoznak, és néha nyomtatópapírra sincs pénz, a felfelé buktatott, miniszterelnöki biztossá kinevezett Demeter Szilárd vezetése alatt egymilliárd forintnyi maradványt halmozott fel tavaly a közgyűjteményi központ.
Nyitókép: Cselovszki Zoltán, Bódis Kriszta és Tarr Zoltán a Múzeumok Éjszakája megnyitóján az évek óta bezért Iparművészeti Múzeumban. Fotó: HVG / Cabrera Martin