Drag performer, hiphop táncosok, artisták, néptánc – alsó hangon ennyit ígér a Recirquel új produkciója, a Liberty Love Rave, amelyet a Sziget felkérésére, kimondottan a fesztiválra állítottak össze. A Recirquel 14 után tér vissza a Szigetre – mondta el a csapat alapító-vezetője, Vági Bence az előadást sajtónyilvános próbáján. Felidézte: akkor a Magic Mirrorban Recirquel című első produkciójuk volt látható, ebből fejlődött ki a mára a világ 28 országában több mint 2200 előadást megtartott, csaknem 80 fősre bővült társulat.

Közülük ebben az előadásban tízen lépnek fel, hozzájuk csatlakozik Valerie Divine drag performer MC-ként és ikonikus nőalakokat is megidézve, illetve az AK Dance Community harminc táncosa. Az 50 perces produkció, amelynek részleteit csütörtökön mutatták be a Recirquel próbatermében a Sziget új, Le Grand Theatre névre hallgató, 1500 fős színházába készült, és csak a fesztivál öt fő napján lesz majd látható.
A Jardin des Arts művészeti részben található amfiteátrumszerű helyszínen a közönség ülve nézheti a produkciókat – a rendezők szándéka szerint azért inkább együtt buliznak majd a táncosokkal a nézők.

Az volt a kihívás, hogy a nézőket hogyan vonják be, így jött az az ötlet, hogy a Sziget alapfilozófiáját is megidéző szabadság legyen a fókuszban, miközben egy rave party bevett forgatókönyve alapján fokozódik a hangulat. A nyolcvanas évek rave bulijait éppúgy megidézi a produkció, mint a harmincas évek kabaréjait – erről is beszélt a nyilvános próbán Vági Bence, kiemelve, a gazdag zenei kínálat változatos táncprodukció aláfestője: az urban, a hiphop, a modern mellett egy magyar néptánc inspirálta szólót is láthat a közönség. Utóbbi szokatlan aláfestéssel, a Sziget egyik ikonikus visszatérőjének, az idén hatodik alkalommal fellépő Faithless legnagyobb slágerére.

Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt