Ahogy a társadalom problémái egyre inkább összetettebbé válnak, a gépek pedig sokkal intelligensebbé, az emberek még több döntésjogot adnak át nekik, egyszerűen mert a gép hozta döntés jobb eredményt mutat, mint az emberi. Végül elérünk egy olyan állapotot, amikor a rendszert működtető döntések olyannyira komplexé válnak, hogy az emberek képtelenek lesznek azokat intelligensen meghozni. Ekkor a gépek lesznek a hatékony irányítók. Az emberek nem tudják majd őket csak úgy lekapcsolni, mert függőségük miatt az felérne az öngyilkossággal.
– Unabomber kiáltvány, 173. bekezdés
Soha nem voltak még annyira aktuálisak az ökoanarchista-neoluddita Ted Kaczynski gondolatai, mint napjainkban, a néhány éven belülre jövendölt AI-apokalipszis küszöbén. Az Unabomberként elhíresült amerikai terrorista három éve halt meg a börtönben, ahol életfogytiglani büntetését töltötte. Halálát követően rendszerkritikus fiatalok újabb generációja fedezte fel Kaczynski hagyatékát, rabosítási fotója internetes mémalapanyaggá vált, főműve, Az ipari társadalom és jövője tavaly már magyar nyelven is megjelent nyomtatásban.
A megnövekedett érdeklődésre a streamingóriás Netflix is felfigyelt, és az utóbbi évek elképesztő közönségsikert elérő sorozatgyilkos-eredettörténeteinek receptjét alapul véve az Unabomber-ügyet is ebből a pszichologizáló megközelítésből dolgozta fel, azt sugallva, hogy az a félig titkos, CIA által megrendelt egyetemi kísérlet, amelynek Kaczynski harvardi hallgatóként alanya volt, tette őt azzá az emberré, aki később az FBI leghosszabb és legköltségesebb hajtóvadászatának célpontja lett.
https://hvg.hu/elet/20221002_Jeffrey_Dahmer_sorozatgyilkos_netflix
Ugyanakkor maga az érintett úgy nyilatkozott erről egy levélben, hogy a kísérlet, bár kellemetlen élmény volt számára, nem gyakorolt jelentőségteljes hatást a további életére. Ezt azonban a Netflix filmje teljességgel figyelmen kívül hagyja, és – Kaczynski védőügyvédeihez hasonlóan – azzal érvel, hogy a fiatal fiú mentális állapotát a harvardi események törték meg, és vezettek nála paranoid skizofrénia kialakulásához.
A két szálon futó történet egyik fele ezt az ötvenes évek végén induló egyetemi kísérletet mutatja be a tinédzser csodagyerek Ted Kaczynski szemszögéből, a másik idővonal pedig a ’90-es évek közepén, a nyomozás véghajrájában játszódik, ahol az ügyre ráállított, egymással is viaskodó FBI-ügynökök próbálják felderíteni az Amerika-szerte rettegett levélbombás merénylő kilétét.
Az FBI által Unabomber (university and airline bomber, magyarul egyetemi és légitársasági robbantó) fedőnévvel illetett bűnelkövető nem a „tipikus” sorozatgyilkos volt: az ölés nála nem végcél és örömforrás, hanem eszköz volt, amellyel arra a meggyőződésére akarta felhívni a figyelmet, miszerint az ipari forradalom és a technológiai fejlődés katasztrofális következményekkel járnak az emberiségre nézve.
Theodore J. Kaczynski 1968-ban
Wikimedia Commons
1978 és 1995 között 3 embert öltek meg a bombái, és további huszonhármat sebesítettek meg, többeket egész életükre megnyomorítva. Áldozatait is szimbolikus jelentőségük okán válogatta ki: számítógépüzlet-tulajdonosok, légitársaságok vezetői és járatai, reklámipari szakember, faipari lobbista, de genetikus, kutatómérnök és informatikaprofesszor is szerepelt a címzettjei között. Nem ismerte őket személyesen, viszont mindannyian egy embert elnyomó és természetet kizsákmányoló rendszer fogaskerekei voltak a szemében.
Elfogásával az FBI 17 éven át küszködött, és ha végül nem vették volna komolyan a kriminalisztikai nyelvészet jelentőségét, talán soha nem bukkannak a nyomára: Kaczynskit a sajátos szavajárása buktatta le, amit tulajdon testvére ismert fel a The New York Times és a The Washington Post hasábjain közzétett Unabomber-manifesztóban. Az Egyesült Államok legnagyobb múltra visszatekintő és legbefolyásosabb napilapjai ugyanis meghajoltak egy terrorista akarata előtt, mivel az Unabomber azt az alkut ajánlotta, hogy felhagy a támadásokkal, amennyiben lehozzák 35 ezer szavas kiáltványát.
Abban bízott, ha nagyobb publicitást nyernek az elképzelései, akkor követőkre találhat, akik Szabadság Klubjához (Freedom Club) csatlakozva vele együtt támadják majd az ipari társadalom és a modern civilizáció intézményeit – ezáltal erőszakos tettei legitimizációt nyernének, és ő is átlényegülhetne magányos terroristából egy forradalom vezéralakjává.
A Netflix produkciója ezt a sokáig kilátástalannak tűnő nyomozást mutatja be, amiben konkrétan csak a szavakba tudtak kapaszkodni az ügynökök. A hagyományos módszerek alapján felállított elkövetői profil után kutató Driver ügynök (a Vikingek Björn Lothbrokját alakító Alexander Ludwig) kerül szembe a nyelvészeti bizonyítékok kulcsszerepét hangsúlyozó női nyomozóval (Shailene Woodley), Miller ügynökkel, akinek az intézményesült szexizmussal is meg kell küzdenie. Miller feltételezése szerint a sötétben tapogatóznak addig, amíg kékgalléros gyári munkásokat követnek – ő ehelyett az Unabomber kiáltványának szövegében kutatja az elrejtett nyomokat, ami alapján arra a következtetésre jut, hogy egy kimagaslóan intelligens embert kellene inkább keresniük.
Shailene Woodley az Unabomber című filmben
Netflix
A másik történetszál 1958-ban indul: ekkor nyert felvételt a Harvard matematika szakára a mindössze 16 éves Theodore John Kaczynski. A kis zseniként számontartott Ted intelligenciája 160-170 közötti tartományban mozgott, általános és középfokú tanulmányait is évfolyamugrásokkal végezte el. Az egyetemen főszakja mellett filozófiát és pszichológiát is hallgatott, másodévesként pedig bekerült Henry Murray (Russell Crowe) pszichológiaprofesszor meglehetősen kétes etikai alapokon álló kísérletébe. A hallgatókat azzal toborozták, hogy személyes életfilozófiájukat kell kifejteniük és megvitatniuk egy felsőbb évessel, a vitaverseny azonban csak ürügy volt – valójában azt tanulmányozták, milyen eszközökkel törhetők meg és késztethetőek behódolásra a különböző személyiségtípusok.
A kísérlet állítólag a CIA megrendelésére készült a hírhedt MKUltra program keretében: a hidegháborús paranoia csúcsán a központi hírszerző ügynökség olyan technikák és módszerek után kutatott, amelyekkel a kihallgatások során az alanyt könnyebben meg lehet törni, vagy „agymosással” és pszichoaktív szerekkel rávenni, hogy olyan dolgokat tegyen meg, amire alapvetően nem lenne képes, (lásd A mandzsúriai jelölt című filmet Frank Sinatrával 1962-ből). Ha így is volt, ebben az időszakban a megkérdőjelezhető etikájú pszichológiai kutatásoknál nem kellett feltétlenül a háttérben megbúvó CIA-szálra gyanakodni, gondoljunk csak a Milgram-kísérletre, amelyben a tanári szerepben lévő résztvevők fele egy tekintélyszemély parancsára potenciálisan halálos áramütéssel sújtotta volna a rossz választ adó tanulót játszó színészt, hogy Philip Zimbardo stanfordi börtönkísérletét már ne említsük.
Russell Crowe az Unabomber című filmben
Netflix
Azonban ez két cselekményszál, a múlt és a jelen nem forr össze egy egységes, ok-okozati lánccá, az egyik nem erősíti meg és nem lendíti előre a másikat, sőt. Az egyetemi életpályából való kiábrándulását és a tudomány hasznosságába és az emberiséget előmozdító hatásába vetett bizalmát ugyan megrendíthette a harvardi kísérlet, de ez még önmagában nem magyarázza azt, hogyan vált a matekzseni fiatalból előbb a társadalomtól elszigetelten élő montanai remete, majd a modern civilizáció ellen hadat üzenő, robbanószerkezeteket fabrikáló magányos merénylő.
Tulajdonképpen csak előre-hátra ugrálunk az időben, és közben az az érzésünk támad, mintha két, kevéssé kidolgozott, különálló projektet szuszakoltak volna bele ebbe az Unabomber filmbe, aminek széteső szerkezetét a megvalósítás tévéfilmeket idéző minősége még tovább rontja. Az operatőri munka sok kívánnivalót hagy maga után, a képek rosszabb esetben annyira ki vannak égve, hogy kisütik a retinánkat, jobb esetben csak fantáziátlanok. A forgatókönyv sokszor szájbarágós és bántóan életszerűtlen, a zeneválasztást pedig több helyen ledobják magukról a képek. A színészi játék sem tudja felhúzni az összképet, a főszereplő Jacob Tremblay erőlködik, de végig erőtlen marad.
Russell Crowe és Jacob Tremblay
Netflix
A Netflix filmje összecsapottsága okán tehát sem a valós történetet nem világítja meg jobban azok számára, akik nem ismerik, sem a pszichológiai mozaikot nem rakja ki – vagyis csak úgy, ahogy egy elkeseredett gyerek próbálja a puzzle oda nem illő darabkáját beleerőszakolni a hiányzó lyukas részbe. Ha a fentiek ellentétére is kíváncsiak lennénk, azaz egy valóban filmszerű filmet néznénk az Unabomberről, ami jobb rálátást enged Kaczynski belső világára és motivációira, mindezt meggyőző színészi alakítással, drámai súllyal, gyönyörű képekkel és remek zeneválasztással, akkor a Ted K című 2021-es filmet tudjuk ajánlani Sharlto Copley (District 9, A szupercsapat) főszereplésével.
Bár Kaczynski módszerei legtöbbünk számára elfogadhatatlanok, a problémák, amelyekre radikális tetteivel figyelmeztetni akarta az emberiséget, egyre inkább valós fenyegetésként öltenek testet. Szerinte a Jacques Ellul által megjövendölt technológiai társadalom tagjaiként nem kevesebbet, mint a szabadságunkat és az emberi méltóságunkat áldozzuk fel a kényelem és biztonság, a konformizmus oltárán.
Alakja felveti az égető kérdést: ha önként adjuk fel emberségünket, szabad akaratunkat és szellemi autonómiánkat, akkor a szuperintelligencia korában vajon mi fog megkülönböztetni minket a gépektől?
Az Unabomber szeptember 25-től elérhető a Netflix kínálatában.
