2027-ben kezdi el gyártani az HBO a True Detective – A törvény nevében című világhírű sorozat ötödik évadát, és most kiderült, hogy Nicolas Cage mellett Antonio Bandera is főszerepet vállalt – írja a Variety nyomán a 24.hu. Cage szerepvállalása már augusztusban nyilvánosságra került.
A részletekről keveset tudni, de az amerikai lap szerint Banderas egy Rai García nevű karaktert fog alakítani, míg Cage Henry Logan szerepét ölti magára.
A műsor írója és rendezője Issa López, mellett executive producerként is részt vesz a sorozatban Daniel Zelman íróval, valamint Mari Jo Winklerrel, Kathleen McCaffreyvel, Cage-dzsel, Banderasszal, Steve Golinnal, Richard Brownnal, Nic Pizzolattóval, Cary Joji Fukunagával, Woody Harrelsonnal és Matthew McConaughey-vel együtt.
A Pizzolato által megálmodott misztikus nyomozós sorozat eddig 41 Emmy-jelölést kapott, és hat díjat nyert, többek között Woody Harrelson, Matthew McConaughey, Mahershala Ali és Jodie Foster alakításáért. Az HBO közlése szerint a negyedik évad volt a sorozat eddigi legnézettebb része, 12,7 millió nézővel az összes platformot együtt számítva.