Bíróság kötelezte az Operaházat arra, hogy nyilvánosságra hozzák Ókovács Szilveszter kifizetéseit. Ezek a kifizetések jelentették az igazgató menesztésének egyik indokát.
A K-monitor korrupciófigyelő szervezet által kiperelt adatok szerint Ókovács Szilveszter 2021 és 2025 között több mint 73,4 millió forintot kapott az alapfizetésén felül a Magyar Állami Operaháztól, amelynek ő volt ekkor az igazgatója – tette közzé a K-monitor.
A kifizetések között jutalmak, szabadságmegváltás, üzemanyag-térítés és egyéb juttatások is szerepelnek – mondta el a K-monitort képviselő gazdasági szakember, Meleghegyi Tamás József a Hírklikk videójában. Mint a portál beszámol róla: Ókovács havi alapbére a 2021-es kétmillió forintról 2025-re 4,371 millió forintra emelkedett. Ez 118,6 százalékos növekedés. A különböző jogcímeken kifizetett juttatások összege 2021-ben 4,8 millió forint, 2025-ben már 13,6 millió forint volt.
Külön megemlítik a 2023-as évet, amikor Ókovács több mint 33 millió forint többletjuttatást vett fel, aminek jelentős része, több mint 19 millió forint szabadságmegváltás volt. Az üzemanyag-térítés teljes összege a vizsgált időszakban 11 964 929 forintot tett ki. Meleghegyi számítása szerint ennyi pénzből a benzin átlagárát figyelembe véve többször is körbe lehetne autózni a Földet az Egyenlítő mentén.
A kifizetések között jutalmak, reprezentációs és ruházati költségek, valamint SZÉP-kártyás juttatások is szerepeltek.
A Magyar Állami Operaház hétfőn menesztett főigazgatója gyakorlatilag kinevezésének pillanata óta halmozza a botrányokat, folyamatos harcban állt saját beosztottjaival, és talán nincs még egy vezető, aki ellen ennyiszer keltek ki a szakszervezetek. Orbán Viktor személyesen nevezte ki, kiskirályságának most egy szabálytalanságokat feltáró vizsgálat vetett véget. Ez volt Ókovács Operaháza.