"Ez lesz a végső! Szeretnék még egy jó turnét csinálni" - írta a 65 éves amerikai díva hozzátéve, hogy nehéz feladat végigcsinálni egy koncertkörutat. A Believe közismert előadója legutóbb tavaly augusztusban hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy The Greatest Thing címmel duettet énekelt fel Lady Gagával.
A dal szerepel majd Cher ígéretek szerint hamarosan megjelenő stúdiólemezén, amely már a huszonhatodik (!) lesz az énekesnő több évtizedet felölelő pályafutásában. Cher több mint tíz év után jelentkezik újra albummal.
Utoljára egyébként 2004-ben vállalkozott turnéra, a Living Proof: The Farewell Tour című koncertsorozatot akkoriban szintén búcsúként harangozta be. A szépészeti műtéteiről is elhíresült sztár azóta csak egy nagyszabású munkát vállalt, mégpedig a szélesvásznon, 2010-ben ugyanis a Dívában játszott Christina Aguilera oldalán.
Cher és Aguilera (Fotó: AFP)
A filmben a Cher előadásában felcsendülő You Haven't Seen The Last of Me című dal Golden Globe-díjat nyert.
Oroszországban fokozatosan erősödik a cenzúra, a folyamat különösen azután gyorsult fel, hogy a hadseregnek 2022-ben nem sikerült három nap alatt leigáznia a szomszédos Ukrajnát. Most viszont szintet léptek Moszkvában, már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.