Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
De rég is volt, amikor Lana Del Rey még külvárosi bárok színpadán próbálgatta szárnyait kinyúlt pólóban!
De rég is volt, amikor Lana Del Rey még külvárosi bárok színpadán próbálgatta szárnyait kinyúlt pólóban! Az egyszerű lány azóta kirügyezett, sőt, hírnevének szárba szökkenésével már komoly indulatokat is kiváltott azzal, ahogy önmenedzseli magát - illetve menedzseli őt a menedzsercsapata. Ha azonban ezt félresöpörjük, kiviláglik az egyértelmű tehetség, amit az idén januárban megjelent második lemezének Blue Jeans című dalából készített klipp is alátámaszt. Lattéval javasoljuk a fogyasztását.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.