
A cserkészet világnapja - Nagyítás-fotógaléria
Február 22-e a világ cserkészeinek nem hivatalos ünnepnapja. A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma, mely származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől mindenki számára nyitott. Alapítójuk Lord Robert Baden-Powell of Gilwell ezen a napon született 1857-ben. A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom. A világ több, mint 200 országában 38 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A Magyar Cserkészszövetség 300 csapatában körülbelül 8.000 cserkész tevékenykedik, az ország minden megyéjében. A cserkészet pedagógiai alapjai, a kiscsoportos rendszer és cselekedve tanulás pedig aktuálisabb, mint valaha. Képes összeállításunkban a cserkesz.hu segítségével mutatjuk be e csodálatos közösséget.

















Búcsú Hemző Károlytól - Nagyítás-fotógaléria
Nyolcvanöt éves korában november 5-én elhunyt Hemző Károly fotográfus, Érdemes és Kiváló művész, Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje. A magyar fotográfia mestereként az elmúlt hat évtized alatt a fotó számos műfajában alkotott maradandó műveket.
Mérgező kénbányában jártunk - Nagyítás-fotógaléria
Valószínűleg a világ egyik legrosszabb munkáját végzik Indonéziában azok a bányászok, akik 70-90 kilóval megpakolva másszák meg az Ijen krátert, miközben fojtogató kéngőzt lélegeznek be.
Vadásszon Ön is madárral! - Nagyítás-fotógaléria
A hagyományos magyar vadászati formát mutatták be december elején a Magyar Solymász Egyesület tagja Nagypáli határában: a többezer éves metódus az UNESCO szellemi világöröksége 2010 óta. Magyarországon héjával, szirti sassal, vadászsólyommal űzik ezt az ősi sportágat. A solymászat nem tömegsport, bár a párszáz fős magyarországi táborral szemben Angliában több tízezer tagja van a nemzeti egyesületnek, Kanadától Franciaországon át Skandináviáig százezrek hódolnak ennek az idő- és pénzigényes vadászmesterségnek.
Újra füstölik a kolbászt Gyulán - Nagyítás-fotógaléria
Kedden újraindult a termelés a gyulai kolbászgyárban. Bár a Gyulai Húskombinát felszámolás alatt áll, a dolgozókat 114 milliós kölcsönből foglalkoztatja tovább a kolbászüzem újraélesztésére létrehozott Gyulahús Kft., amely az előző gyár termelő eszközeit veszi bérbe. A cég az első üzleti évben több tízmilliós üzleti nyereséget vár, a gyulai kolbászok az üzemvezetők szerint hamarosan visszakerülnek az üzletek polcaira. Fotóink a gyár szárazáru-részlegén készültek.
Úttörővasúttól a Gyermekvasútig – Nagyítás-fotógaléria
Több mint hat évtizede kanyarog a budai hegyekben a Hűvösvölgyi Gyermekvasút. A 40-es évek végén megépített egykori Úttörővasút mára elvesztette ideológiai hátterét, igaz, ma is viseli a szocialista korszak jegyeit. A vonatokat irányító, menetjegyeket kezelő gyerekeket azonban ez ma már egyáltalán nem érdekli, sőt nagyon valószínű, hogy soha nem is érdekelte őket. Nagyítás-fotógalériánk a Gyermekvasút múltját és jelenét mutatja be.
Február 17. a macskák világnapja - Nagyítás-fotógaléria
Visszatérő nagyítás a macskák világnapja alkalmából - diktátorok ölébe kuporodnak, kutyákkal barátkoznak, egerekre vadásznak, ott vannak a választásokon és közben bejárják a glóbuszt. Macskák a világ körül.
Bámulatos légifotók: Az utolsó őszi színek - Nagyítás-fotógaléria
Csodálatos színek a ködös határon, tarlóégetés a levegőből, hazafelé tartó nyáj: az utolsó őszi napon Magyarország egyik legelismertebb légifotósának, H. Szabó Sándornak a képeiből válogattunk.
Karneválok a világ körül - Nagyítás-fotógaléria
Elnöki tánc Bolíviában, hőség Sao Paulóban, izzadt testek Rióban, havazás és hűvös tekintetek Velencében - a karneváli forgatag legszínesebb képei közül válogattunk.
World Press Photo: az év legjobb képei - Nagyítás-fotógaléria
A nyertesek - válogatás a világ talán legrangosabb fotóversenyének díjazott képeiből.