A Philaemon 2003 Kft. – a megosztott első helyezésben részesült három tervezőcsoport egyikének – pályaműve a Múzeum Negyed épületeinek elhelyezésére kiírt nyílt ötletpályázat eredményhirdetésén. 12 pályaművet díjazott a városligeti Múzeum Negyed épületeinek elhelyezési pályázatának zsűrije, amely a megvásárolt pályázatok ötleteiből állítja össze a liget mestertervét.

A júliusban kiírt elhelyezési pályázat célja az volt, hogy az Új Nemzeti Galéria – együtt a Ludwig Múzeummal –, a Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, a Magyar Fotográfiai Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum épületeinek nemzetközi tervpályázata konkrét helyszínekre legyen kiírható 2013 végén.

A bírálóbizottság végül három-három, rangsorolás nélküli első és második díjat adott ki, és további hat terv megvételéről döntött – közölte a csütörtöki eredményhirdetésen Baán László miniszteri biztos. A pályázatra 47 pályamű érkezett a nyertesek anyagait összesen 20 millió forint értékben vásárolja meg a múzerum. A tervek szerint az öt múzeumi épületre vonatkozó nemzetközi építészeti tervpályázatot 2013 végén írják ki, a felhívásnál figyelme veszik az elhelyezési ötletpályázat díjazott terveit.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja.

Kovács Zoltán vezető építésztervező, a Kollektív Műterem Kft. munkatársa (b), Horváth Zoltán vezető építész, tervező, a Triskell Épülettervező Kft. munkatársa (k) és Farsang Zsolt építész, tervező, a Philaemon 2003 Kft. munkatársa (j)
©
©