Tetszett a cikk?

Átadták kedden a Gárdonyi Géza Emlékmúzeumot. Az emlékházat és a hozzátartozó kertet a Nemzeti Kulturális Alap 15 millió forintos támogatásából újították fel.

A vármúzeum tájékoztatása szerint statikailag megerősítették, szigetelték, majd átfestették az az emlékházat, a tetőre új cserepeket tettek. Javították és újrafestették a nyílászárókat. A berendezéseit a múzeum szakemberei restaurálták, és megtörtént Gárdonyi Géza könyvtárának revíziója is.

L. Simon László kormánybiztos, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke a Gárdonyi Géza Emlékmúzeum átadásán azt mondta: bár kicsit csúszott, a Gárdonyi-ház felújítása is része a tavalyi, az író születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett Gárdonyi-emlékévnek.

MTI / Komka Péter

Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója elmondta, hogy a Gárdonyi-ház rekonstrukciója része az Egerben zajló műemlék-felújítási programoknak. A projekt csaknem egy évig tartott, és kisebb társadalmi összefogással valósult meg – tette hozzá.

MTI / Komka Péter

E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesületének elnöke kiemelte: a Gárdonyi-ház az ország egyik leglátogatottabb emlékháza.