Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Flinders szigetén, Tasmánia északkeleti részén főállású simogató munkatársat keresnek egy elárvult bébivombat mellé. A földrajzi távolság nem akadály, a munkára bárki jelentkezhet.
Dereknek, a kis vombatnak kétségtelenül szüksége van a törődésre és a szeretetre, mert az anyukáját nem rég elütötte az autó. A bébit az anya erszényéből mentették ki, amikor megtalálták a tetemet. A kicsi nagyon alultáplált volt már, amikor megtalálták, mindössze 700 grammot nyomott – írja a Telegraph.
A szerencsés kiválasztottat három napon belül szeretnék megtalálni. A győztes egy barátját, a párját is magával viheti a simogatóba.
Ha érdekli a munka, a részleteket itt találja.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.