Ha gyorsan osztogatni kezdene a kormány, elfelejtenék a választók az elmúlt három évet?
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
Az építőipar évek óta tapasztalható stagnálása után 2024. nyarán bejelentett pályázati lehetőségek új lendületet adhatnak, megrendeléseket hozhatnak az iparág számára. A széles, lakosságot érintő otthonfelújítási támogatás mellett a mezőgazdaság a másik olyan terület, ahol a régen várt pályázatok feltételeit tanulmányozhatják a fejlesztést tervező vállalkozások. Utóbbinak köszönhetően az energetikai felújításokon túl akár új mezőgazdasági épületek is kinőhetnek a földből, például könnyűszerkezetes acélcsarnok formájában.
Fejleszteni márpedig kell – akkor is, ha nincs hozzá támogatás
A mezőgazdasági beruházások visszaeső számán látható volt, hogy támogatások nélkül az építési kedv is csekély. Az elmúlt években ugyanis nagyon hiányoztak az építésgazdaság minden területén a fejlesztéseket ösztönző támogatások. Emiatt mind a beruházók – akár az ipar, akár a mezőgazdaság területén -, mind a gyártók az ún. „újratervezési stratégiák” mentén igyekeztek versenyben maradni. Több területen nyertek értelmet például a körforgásos gazdálkodás, vagy a fenntarthatóság elveinek megfelelő, mégis kényszer szülte energiamegtakarítási, gyártásoptimalizálási intézkedések. Az aktuális csarnoképítési trendek alakulásáról és a 2024-es év eddigi gazdasági tapasztalatairól Raport Lászlót, a globálisan több mint 100 országban jelenlevő és 45 éves tapasztalattal rendelkező acélcsarnokok-gyártó Frisomat Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.
„Ha nem lehetett csarnokot építeni, hát került a tetőre megújuló energiát hasznosító berendezés, amit mi saját, már megépült szerkezeteinkre kínáltunk. Európa-szerte épülnek napelemmel ellátott parkolótetők, de ahol a telephelyen rendelkezésre áll plusz szabad terület, ott akár a földre is kerülhetnek ezek a berendezések – ez is a Frisomat egyik új fejlesztése. A széles spektrumban felhasználható pályázatok bejelentése aktivizálta a megrendelőket. Korábbi ajánlatkérések kerültek egyeztetési fázisba. Ennek mindenki örülhet.” – mondta a Magyarországon az elmúlt 32 évben több mint 1000 csarnok építését felügyelő helyi Frisomat leányvállalat vezetője.
A most induló mezőgazdasági pályázatokat az építéssel járó fejlesztéseken kívül minden típusú állatjólléti és egészség biztosításához szükséges eszközkorszerűsítésre, illetve a megújuló energiaforrások, napelemek integrálására is fel lehet használni.
„A Frisomat acélcsarnokait 2022 vége óta igazoltan az átlag napelempanelek súlyterhelésére kalkulálva kínálja, így ilyen szempontból praktikus épületmegoldásként szolgálhatnak telephely-bővítéshez. Ugyanakkor rekordidő alatt került a kínálatba több olyan típusú tartószerkezet, amelyek azoknak a vállalkozásnak hasznosak, ahol nem oldható meg a napelemek tetőn történő elhelyezése, de az épületek környezetében van bőven szabad terület.” – tette hozzá a mára több mint 37 000 acélcsarnokot megvalósító Frisomat hazai vezetője.
Csak a fejlesztések visznek előre
A gazdasági folyamatok átalakulása sok vállalkozást kényszerítettek működési irányelveik teljes átformálására. Tapasztalatok szerint jelen pillanatban előnyt élveznek mindazon gazdasági, kereskedelmi szervezetek, akik az elmúlt években – akár a fenntartható irányok priorizálásával – eszközkorszerűsítésbe, illetve telephely-modernizálásba fektettek. A szakember tapasztalatai szerint ez ugyanis a nehezebb időszakokban is rugalmasabb mozgásteret ad.
A Frisomat évtizedek óta elsődlegesnek tartja folyamataik fenntartható elvek mentén történő irányítását, így mára mondhatni teljesen körkörös szervezetté váltak. Amellett, hogy acélcsarnokaik 100%-ban újrahasznosíthatók, a vállalatnál minden apró stratégiai részletre figyelnek, illetve élnek a gyártást, logisztikai, szállítási folyamatokat és az építés hatékonyságát növelő lehetőségekkel. Belga és brazil gyártósoruk mostanra teljesen automatizált módon, 100%-ban megújuló energiaforrás felhasználásával működik.
A legfontosabb részletek az ősszel induló mezőgazdasági pályázatokról
Az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” pályázat keretein belüli vissza nem térítendő összeg 200 millió Ft-tól 5 milliárd Ft-ig, míg az „Állattartó telepek megújításának támogatása pályázat” esetében az összeg 30 millió Ft-tól 200 millió Ft-ig terjed. Mindkét pályázatra 4 szakban történik majd a kérelmek benyújtása 2024. szeptemberétől.
A Frisomat acélcsarnokok ipari és mezőgazdasági felhasználási módjairól IDE KATTINTVA olvashat részletesebben.
Ezt a cikket nem a hvg.hu szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről itt olvashat: (link)
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt a politikusnak.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget.
A volt államfőt arról is kérdezték, mi volt a legnehezebb feladata.