A Z generáció munkahelyválasztási preferenciái
A beérkezett válaszok alapján az alábbi eredményeket kaptuk arról, mi a fontos a fiatal pályakezdők számára első munkahelyük kiválasztásakor. Az egyes elemeket egy 1-től 6-ig terjedő skálán értékelhették.
1. A versenyképes fizetés továbbra is az első helyen
A versenyképes fizetés minden évben az első helyen szerepel változatlanul a fiatalok preferenciái között. A 2024-es adatok szerint az átlagos nettó bérigény már 418 421 forint, ami jelentős emelkedést mutat a 2023-as 378 569 forinthoz képest. Ez a növekedés jól tükrözi a gazdasági változásokat és az infláció hatását.
Azonban a nemek közötti bérkülönbség itt is megfigyelhető.
Külön elemeztük a kutatásban a férfiak és nők bérigényét, amelyben 10%-os különbség figyelhető meg. A férfiak átlagosan 445 666 forintot várnak el, míg a nők 399 432 forintos igénnyel lépnek a piacra. Ez a 46 234 forintos különbség azt sugallja, hogy a nemek közötti bérszakadék még mindig jelentős kihívást jelent a munkaerőpiacon, amely változtatásra szorul.
2. A munka-magánélet egyensúlya kulcsfontosságú
Az egyensúly a karrier és a magánélet között szinte elengedhetetlen tényező a Z generáció számára. Ez a szempont 2024-ben a második helyet foglalja el, stabilan tartva pozícióját az előző évekhez képest.
A flexibilis munkahelyek iránti egyre növekvő igény két szempontból is megközelíthető, hogy miért is tartják egyre fontosabbnak a fiatalok. Egyrészt ez lehetővé teszi számukra, hogy a személyes életüket és a szakmai céljaikat egyszerre kezeljék, fejlesszék önmaguk és időt fordítsanak a személyes céljaikra. Másrészt a Z generáció már sokkal tudatosabban foglalkozik az egészséges élettel, fizikai és mentális téren egyaránt, amely sokkal könnyebben elérhető, ha az adott cég lehetőséget biztosít az otthoni munkavégzésre vagy a rugalmas munkaidőre.
3. Jó csapat és munkahelyi hangulat
A pályakezdők harmadik legfontosabb szempontként említik a munkahelyi légkört. Egy összetartó, támogató csapat már alapvető elvárás számukra. Szívesebben dolgoznak olyan cégeknél, ahol barátságos és támogató a közeg. Nem elhanyagolható számukra, hogy vezetőik támogassák őket és hozzáférjenek mentori programokhoz, szakmai képzésekhez, amelyek segítik szakmai fejlődésüket.
Juttatások szerepe a vonzó munkahelyeken
A munkavállalók számára nyújtott juttatások hosszú ideje kulcsszerepet játszanak a munkahelyválasztásban, különösen a pályakezdők körében, akik a fizetés mellett a kiegészítő előnyök alapján is mérlegelnek. Kutatásunkban arról is megkérdeztük a fiatalokat milyen juttatási elemeket tartanak vonzónak, az eredményeket az alábbi grafikon szemlélteti. Az egyes elemeket itt is egy 1-től 6-ig terjedő skálán értékelhették.
Év végi bónusz: A motiváció kulcsa
Az év végi bónusz továbbra is a legkedveltebb juttatás a pályakezdők körében. Ez nem csupán egy egyszeri pénzbeli elismerést jelent, hanem a munkavállaló számára a teljesítményének értékelését és megbecsülését is szimbolizálja. A bónuszok rendszere nemcsak az anyagi stabilitást növeli, hanem motiválja is a dolgozókat arra, hogy az év során maximális teljesítményt nyújtsanak. A fiatal generáció számára különösen fontos, hogy a munkáltató elismerje az eredményeiket. Az év végi bónusz egy kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a cég értékeli a dolgozó hozzájárulását, ami erősíti a lojalitást és a munkavállalók elköteleződését.
Tréningek és önfejlesztési lehetőségek: A karrierépítés alapjai
A pályakezdők körében kiemelt helyen szerepelnek azok a juttatások, amelyek hozzájárulnak a szakmai fejlődéshez és a személyes készségek fejlesztéséhez. A tréningek és önfejlesztési programok iránti igény azt mutatja, hogy a fiatal generáció számára a tanulás és az előrelépés lehetősége ugyanolyan fontos, mint a fizetés vagy más anyagi juttatások.
Utazási hozzájárulás: Mobilitás és rugalmasság
A harmadik legnépszerűbb juttatás az utazási hozzájárulás, amely különösen azok számára fontos, akik vidékről ingáznak vagy rendszeresen utaznak munkájuk során. Ez a támogatás nem csupán anyagi könnyebbséget jelent, hanem a munkahelyek földrajzi elérhetőségét is növeli, különösen a nagyvárosokban található munkaadók számára.
A Z generáció tagjai számára a mobilitás nemcsak a munkahely megközelítését jelenti, hanem az életstílusukhoz való rugalmasságot is. Az utazási hozzájárulás segíthet abban, hogy a pályakezdők könnyebben elfogadjanak egy távolabbi munkalehetőséget, amely szakmai szempontból vonzó számukra.
Érdemes megjegyezni, hogy a fiatal generációk számára egyre fontosabb a fenntarthatóság. Azok a cégek, amelyek például környezetbarát közlekedési megoldásokhoz (tömegközlekedési bérlet, kerékpártámogatás) nyújtanak hozzájárulást, nemcsak az anyagi előnyöket hangsúlyozzák, hanem a vállalat felelősségtudatos hozzáállását is erősítik.
Nemzetközi munkáltatók előnye
Az eredmények szerint a pályakezdők 55%-a Budapesten keres állást. Azonban a földrajzi helyszín mellett a munkáltató típusa is meghatározó, egyértelműen kimutatható, hogy a nemzetközi nagyvállalatok a legkeresettebbek a fiatal generáció körében. Ezt az alábbi kép is szemlélteti.
De miért vonzóbbak?
A fiatalok preferenciái között a nemzetközi nagyvállalatok évek óta kiemelkedő helyet foglalnak el. Ez nem véletlen, hiszen ezek a cégek olyan előnyöket kínálnak, amelyek kifejezetten vonzók a fiatalabb generáció számára.
A nemzetközi nagyvállalatok hírneve általában stabilitással és biztonsággal párosul. A fiatal munkavállalók számára a gazdasági kiszámíthatóság és a hosszú távú tervezhetőség kiemelkedően fontos, különösen egy gyorsan változó világban.
Emellett a globális vállalatok gyakran nyújtanak lehetőséget arra, hogy a munkavállalók más országokban is tapasztalatot szerezzenek, például külföldi kiküldetéseken, projektekben vagy cégcsoportokon belüli rotációval. Ez különösen vonzó a fiatalok számára, akik szívesen bővítik szakmai látókörüket és tapasztalnak meg új kultúrákat. A kutatás szerint a pályakezdők 51,4%-a tervezi, hogy az elkövetkező öt évben külföldön vállal munkát, ami még inkább megerősíti a nemzetközi vállalatok előnyét.
Álláskeresési folyamat: az átláthatóság fontossága
2024-ben sajnos még mindig nagy probléma a visszajelzések hiánya toborzáskor, azonban a cégek ezzel a saját munkáltatói imázsuknak is ártanak. A válaszadók 62%-a kijelentette, hogy nem jelentkezne újra olyan céghez, amely nem adott visszajelzést a korábbi pályázatára. Ez jól mutatja, hogy a Z generáció számára a folyamat átláthatósága és a tiszteletteljes bánásmód egy olyan alapvető elvárás, amit nem szabad lebecsülni.
A pályakezdők számára az álláskeresési folyamat átláthatósága abban nyilvánul meg, hogy pontosan tudják, mire számíthatnak: mikor várható az interjú, milyen lépések következnek, és mikorra várhatják a visszajelzést. Az egyértelmű időkeretek és a rendszeres kommunikáció csökkentik a bizonytalanságot, és pozitív élményt nyújtanak a pályázóknak.
Az elhúzódó vagy kommunikáció nélkül hagyott folyamat nemcsak frusztrációt okoz, hanem rontja a cég hírnevét is. Az online értékelések és a közösségi média révén a jelöltélmény gyorsan nyilvánosságot kap, így a rossz tapasztalatok negatívan befolyásolhatják a vállalat megítélését. Mindezek mellett pedig a kommunikáció hiánya nem csupán elutasítást eredményezhet, hanem hosszú távon elriaszthatja a tehetségeket. Azok a munkáltatók, akik időt és figyelmet szánnak a jelentkezési folyamat átláthatóságára, erős alapot teremtenek a lojális és motivált munkavállalók megszerzéséhez. Nálunk a Zynternnél pontosan ezért fejlesztettük ki a gyors reagálás rendszerét, ahol a cégek csupán egy gombnyomással visszajelezhetnek a jelentkezőknek.
Egyértelműen kimutatható, hogy a fiatalok elvárásai egyre összetettebbek, egyre jobban tisztába vannak a saját értékeikkel, preferenciáikkal és igényeikkel a munkáltatók felé. A cégeknek nem elég versenyképes bért kínálniuk, már szükség van támogató munkahelyi kultúrára, rugalmas munkavégzési lehetőségekre és átlátható jelentkezési folyamatokra. A 2024-es munkaerőpiac tehát nemcsak kihívásokkal, hanem hatalmas lehetőségekkel is kecsegtet a fiatalok preferenciáihoz alkalmazkodó cégeknek.
Ezt a cikket nem a hvg.hu szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről itt olvashat: (link)