A Lehetne orrszarvúnk című antológia az elmúlt 75 évre is reflektál a klasszikus szerzők írásaival, de helyet kaptak benne nagyszerű kortárs szövegek, valamint a jövő felé kikacsintásként pályakezdő írók állatos történetei is. A válogatás szempontja az volt, hogy olyan mesék, versek jelenjenek meg az ünnepi kötetben, amelyek humora, tanítása, meghittsége a kiadó által is fontosnak tartott értékeket képviseli. A sokféle írói univerzumot − Kányádi Sándortól kezdve Janikovszky Éván át egészen Lackfi Jánosig − a nemzetközi elismertségű magyar illusztrátor, Láng Anna képi világa varázsolja igazán különlegessé. A kötet megjelenését 101 olvasó támogatta a Könyvmecénás programon keresztül.
Az év során színes programokkal és projektekkel ünnepel a kiadó. Januárban a sajtót, februárban a családokat invitálta születésnapi eseményre, illetve együttműködött a budapesti KönyvBár étteremmel, amely megalkotta „Móra 75” degusztációs menüjét. A kiadó májusban a Csíkszeredai Könyvvásáron és a SepsiBook rendezvényen emlékezik meg a jeles évfordulóról, októberben a partnerei számára szervez gálaestet, és egy bécsi megjelenést is tervez még. Az év során együttműködik az Azolo (Az olvasás órája) programmal, valamint az UNICEF-fel is.
A Móra Kiadó jogelődje, az 1950-ben alapított Ifjúsági Kiadó olyan szellemi és alkotóműhely volt, amelyben a hazai gyermekirodalom legfontosabb alapkövei jöttek létre. Janikovszky Éva, Kormos István, Lázár Ervin, Szabó Magda, illetve Szepes Mária kötetei ma is helyet kapnak a gyerekszobák polcain. Elismert képzőművészek illusztrációi gazdagítják ezeket a klasszikus meséket, verseket. Reich Károly Vackorját vagy F. Győrffy Anna Pöttyös Panniját ma is felismerik az ovisok, de az olvasók könnyen felidézik Hincz Gyula Bóbita-illusztrációit vagy Réber László jellegzetes vonalas rajzait is.

Az 1993-as részvénytársasággá alakulás után a kiadó tulajdonrészt vásárolt a Csimota Kiadóban (2012), a Cerkabellában és a Két Egér Könyvekben, később pedig a Berger Kiadó is csatlakozott a kiadói csoporthoz, majd alapító-tulajdonos lett a Móra-BookR Kids digitális kiadóban. 2018-tól a Dinasztia Tankönyvkiadó megvásárlásával kialakította edukációs termékkínálatát. 2021-ben a kiadói csoport részeként életre hívta a Trend Kiadót, a felnőtteknek szóló kiadványok számára. 2023-ban a Naphegy Kiadó átvételével további kortárs kiadványokkal bővült a Móra választéka. Miután a kiadó 2017-ben a Jókai u. 6. szám alatti Corner Six irodaházba költözött, részt vett a Hatszín Teátrum létrehozásában. Ezen a helyszínen mintaboltot is nyitott, Móra Book Point néven.
Ismerje meg a kiadó történetét bővebben:
A kiadó széles portfóliójában 0–18 éves korú gyermekek és kamaszok, ezenkívül szülők, illetve pedagógusok számára kínál kiadványokat. A lapozóktól és babakönyvektől kezdve a mese- és versgyűjteményeken, képregényeken, regényeken keresztül egészen a foglalkoztatókig, az otthoni vagy intézményi gyakorlásban hasznos kiadványokig, valamint a gyermeknevelésben segítséget jelentő kötetekig terjed a kínálata. Újabb sorozatai közé tartoznak a Brúnó-könyvek, a Kerekítő könyvcsalád, a Babageometria, valamint a Kicsi Mimi sorozat. A kiadó szem előtt tartja a különböző olvasókorosztályok igényeit is. Az olvasni tanulóknak a megújított Már tudok olvasni sorozatot kínálja, a már magabiztosan olvasó, de még illusztrációkat igénylő olvasóinak pedig a képes regényeket; a kiskamaszoknak a #BFF sorozat jelenthet izgalmas olvasásélményt. A MóraEdu almárka képviseli az edukációs termékeket, gondozza a LÜK játékos termékcsaládot, illetve az ehhez idén 15. alkalommal megrendezett országos LÜK tanulmányi versenyt.
A MóraFun a széles körben ismert brandek − Mancs Őrjárat, Bing, Gabi babaháza, Thomas, a gőzmozdony − mesés kiadványait tartalmazza. A MóraMusic almárkán belül találhatóak a zenés kiadványok.
A kiadói csoport tagjaként a Trend Kiadó a felnőtt olvasókat szólítja meg igényes szórakoztató és szépirodalommal, valamint a tudományos ismeretterjesztő művek és a tényirodalom sokszínű kínálatával. Nemcsak követni, hanem alakítani is szeretné a trendeket, ezért műhelyként funkcionálva nyitott az új szerzőkre és a kísérleti jellegű kiadványokra is.
A Móra Kiadó ünnepi meséskönyve, a Lehetne orrszarvúnk megvásárolható itt!
Ezt a cikket nem a hvg.hu szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről itt olvashat: (link)