„Tizenhárom év szünet után, saját kockázatunkra, tavaly újra megrendeztük a 44. Filmszemlét” – kezdi a beszélgetést Muhi András producer, a filmszemle igazgatója. – „Éreztük, hogy sokaknak nagyon hiányzik, de nem tudhattuk, milyen lesz a fogadtatása. Végül minden várakozást felülmúlóan sikeres lett, és az előkészületek mai állása szerint bátran állíthatom, hogy ez idén sem lesz másként. Több mint 450 nevezett alkotásból választották ki az előzsűrik azt a 180 művet, amely részt vesz a különböző kategóriák versenyeiben, emellett még további 40 filmet vetítünk le versenyen kívül a panoráma és az információs szekciókban.”
„A verseny idén tíz kategóriában zajlik. Újdonság, hogy a játékfilm, rövidfilm, kísérleti film, 70 perc feletti és 70 perc alatti dokumentumfilm, animációs rövidfilm, animációs sorozat és tévésorozat mellett idén megjelent a tudományos ismeretterjesztő és portréfilm kategória, amelyet a dokumentumfilmek világából különítettünk el. Különösen nagy öröm látni, hogy legújabb kategóriánk, a videóklipverseny egy teljesen új, fiatal alkotói csoportot vonzott be a Filmszemle táborába. Ez fontos célunk a jövőre nézve is” – folytatja Pataki Ági producer, a Filmszemle Szemletanácsának tagja. – „Kimondhatjuk, hogy a magyar film történetének újabb gazdag és értékes fejezetéről adhatunk számot, hiszen a nemzetközileg jól ismert és többszörösen díjazott rendezőink közül Enyedi Ildikó, Nemes Jeles László, Pálfi György, Deák Kristóf, Fliegauf Bence, Török Ferenc, Kenyeres Bálint és Herendi Gábor is új alkotásokkal jelentkezik a Filmszemlén. Biztató és örömteli az is, hogy tíz elsőfilmes alkotásait is üdvözölhetjük a programban. De ne feledkezzünk el a nemzetközi sikereket is felmutató magyar rövidfilm- és animációs alkotásokról sem, amelyek közül sok fontos művet láthat a közönség az idei Filmszemlén.”
„Valóban egyre többen állnak a Filmszemle ügye mellé. Szakmánk kiváló mesterei adják nevüket és tudásukat a Filmszemle döntéseihez az egyes zsűrik tagjaiként” – veszi át a szót Muhi András. – „Valamennyi alkotó érzi és átéli, hogy mennyire fontos esemény ez, hiszen a filmkészítés egy olyan kreatív műfaj, amely rengeteg társas impulzuson alapul, és ennek leválthatatlan helyszíne az ilyen egy hétig tartó találkozás a művekkel és egymással. Az egész filmes világ nézi itt a többiek alkotásait, inspirációt, ötleteket kapva és adva egymásnak nemcsak a műveken keresztül, hanem a nyílt szakmai kerekasztalokon, beszélgetések útján is, amelyek idén folyamatosan zajlanak majd a helyszínnel szinte szomszédos Inga Kultúrkávéházban, mégpedig a nagyközönség számára is nyilvánosan.”
„Jó hír, különösen a mai világban, hogy támogatóinknak köszönhetően sikerült megőriznünk a kedvezményes jegyárakat. Közönségünk 1000 forintos jegyekkel élvezheti az elmúlt év magyar filmtermésének színe-javát” – fejezi be a beszélgetést Pataki Ági.
A 45. Magyar Filmszemle február 2. és 8. között látogatható a Corvin moziban és idén először az Inga Kultúrkávézóban is.
Ezt a cikket nem a hvg.hu szerkesztősége készítette. Bővebben a PR-cikkről itt olvashat: (link).