A kezdő olvasóknak szánt rövidebb könyvek után nem mindig egyszerű megtalálni a következő lépcsőfokot. Fontos, hogy az új történet már valódi regényélményt adjon, de terjedelmével és nyelvezetével ne riassza el a gyereket. A Trambulin-könyvek éppen erre vállalkoznak: ismerős élethelyzeteket és vad fantáziavilágokat sűrítenek könnyen befogadható, rövid fejezetekből álló, illusztrált történetekbe.
A sorozat 2025-ben két egészen eltérő világba invitálta az olvasókat. Kertész Erzsi Csízió. Mire jó egy varázsló című regényének főhőse még abban sem lehet biztos, hogy mekkora varázserővel rendelkezik. Áfonyás muffinokat tart a kabátja díszgombjában, van egy időnként kifejezetten undok varázslova, a varázslatai pedig néha beválnak, máskor alaposan félremennek, ő pedig sosem tudhatja előre, hogy siker vagy katasztrófa következik. Csízió járja a világot, és jó lovagként igyekszik mindenféle küldetést teljesíteni, ám a szerző játékosan fordítja ki a mesék megszokott szabályait: itt még a segítő állat is inkább a sütemények iránt érdeklődik.

Majoros Nóra Bonyolult egy család meg az Olga című könyvében nincsenek varázslatok, Bruni élete mégsem mondható hétköznapinak. A kilencéves kislány három külön rajzlapra rajzolja le a családját, nehogy a rokonok már a papíron összevesszenek. Bruni számára azonban egyáltalán nem bonyolult, hogy több otthonhoz, nagyszülőhöz, féltestvérhez és szülői társhoz kötődik – a helyzeten inkább a felnőttek igazodnak el nehezen. A kislány gyermeki logikája és szokatlan következtetései mókásan oldják a mozaikcsaládok mindennapi feszültségeit. A címben szereplő Olga ráadásul nem egy újabb rokon, hanem apa öreg Volgája, és vele minden utazás valódi kaland.
Várfalvy Emőke Éljen a saját dzsungel! című regényének főhőse, Ábel egy természetközeli erdélyi otthonból kerül a budapesti betondzsungelbe, ahol új iskolában kell megtalálnia a helyét. A medve-tavi emlékeket őrző pólója mellé hamarosan újabb medvés ismerősök társulnak: osztálytermük ajtajáról egy barna medve néz rá, tanítóját pedig Patakiné Medve Enikőnek hívják. Az igazi meglepetés azonban az, hogy a suliudvaron egy Miyawakit, vagyis egy sűrűn beültetett, gyorsan növekvő városi minierdőt szeretnének létrehozni, ez pedig lehetőséget teremt Ábelnek a kapcsolódásra.

Kemény Gabi Takács Dani esete az univerzummal című könyvének hőse legszívesebben észrevétlenül átvészelné a nyári szünetig hátralévő két hetet. Az iskolában valóban alig figyelnek fel rá, otthon azonban van egy különleges barátja: Axel, a családi axolotl, akivel telepatikus úton beszélget. Egy reggel aztán becsönget hozzájuk egy nyolcszemű kutya, és kiderül, hogy az egész univerzum sorsa Dani kezében van. A negyedikes fiúnak egyetlen nap alatt kellene új barátokat szereznie, elsajátítania a hipergyors répapucolás technikáját és elkerülnie, hogy lenyelje a müzlijében úszó törpebolygót. A kozmikus küldetés közben pedig nagyon is földi kérdések is megfogalmazódnak: milyen érzés láthatatlannak lenni, és mitől válhat valaki valódi baráttá?

Lackfi János Megveszem az iskolámat humoros, álmodozós regényében Nóri és az apukája minden héten lottóznak, bár biztosak benne, hogy sosem nyernek. Mígnem egy szép napon melléjük áll a szerencse. Hirtelen végtelen lehetőség nyílik meg a kislány előtt, de vajon mire érdemes elkölteni ennyi pénzt? Síugrótanfolyamra, luxuslimuzinra, forrócsoki-automatára – vagy esetleg egy saját iskolára? A merész ötlet feje tetejére állítja az ismerős iskolai világot: vajon milyen lenne a suli, ha ezúttal egy diák dönthetne róla?

A Trambulin kötetei olyan történeteket adnak a gyerekek kezébe, amelyeket egyszerűen jó olvasni. A sorozat könyveit a kortárs magyar gyerekirodalom jól ismert és díjazott szerzői – Kertész Erzsi, Majoros Nóra, Várfalvy Emőke, Kemény Gabi és Lackfi János – jegyzik. A humor, a könnyen követhető cselekmény, a kortárs témák, valamint Zsoldos Réka, Megyeri Annamária, Tuza Edit, Szepesi Gergely és Török Eszter illusztrációi segítenek lendületben maradni. Mire pedig az olvasó a történet végére ér, talán észre sem veszi, hogy már túl is jutott az első „igazi könyvén”.
A Trambulin kötetekről bővebben a Móra Kiadó oldalán ITT.