Mennyi önállóságra van szüksége egy kamasznak, és mikor marad egyszerűen magára? A felnőttek számára sem mindig könnyű felismerni a különbséget. Aki jól teljesít az iskolában, gondoskodik a testvéréről vagy látszólag magabiztosan boldogul, arról könnyen feltételezik, hogy nincs szüksége segítségre. A Flow kötetei közel engednek azokhoz a fiatalokhoz, akiknek a hétköznapi működése mögött jóval több bizonytalanság húzódik, mint amennyi kívülről látható. Történeteikben a humor, a szerelem és az utazás izgalma mellett annak is helye van, amiről nehéz beszélni.
A sorozat legújabb kötetében, Vöröskéry Dóra Margaréta-effekt című regényében Zsó már régóta nagyobb felelősséget visel a koránál. Ő gondoskodik öccséről, miközben apjuk külföldön dolgozik, bátyjuk pedig külön él. Amikor Németországba költözött legjobb barátnője, Kamilla eltűnik, és a felnőttektől nem kap megnyugtató válaszokat, Freiburgba indul, hogy maga járjon a történtek végére. Öccse és bátyja is bekapcsolódik a keresésbe, így a nyomozásból hamarosan kaotikus testvéri utazás lesz Németországon, Svájcon és Franciaországon át. Kamilla nyomait követve saját családi viszonyaikkal is szembesülnek: hogyan lett természetes, hogy Zsó mindent elintéz, és ki veszi észre, ha már túl sok teher nehezedik rá? A lány nyers humora és öniróniája a nehéz helyzetekben is lendületben tartja a történetet.

Mészöly Ágnes Darwin-játszma című, újraszerkesztett kiadásban megjelent regényében egészen másképp merül fel a felnőttek felelőssége. Egy versenyistállóként működő elitgimnázium négy tehetséges diákja alkalmatlannak tartja osztályfőnökét, aki mégis jelentős befolyással lehet a jövőjükre. Elhatározzák, hogy megleckéztetik, de a bosszú fokozatosan manipulációvá és veszélyes hatalmi játszmává válik. A történet az iskolai teljesítménykényszer mellett azt is vizsgálja, hogyan mosódhatnak el az erkölcsi határok, ha valaki biztos a saját igazában. A diákok döntései és a felnőttek mulasztásai együtt vezetnek a tragédiához, miközben egyre nehezebb megmondani, hol lehetett volna megállítani az eseményeket.

Somfai Anna One more cup of coffee – Nyár Walesben című könyvében egy külföldön töltött nyár ad lehetőséget arra, hogy a főhős másként tekintsen önmagára. Lili egy ideje már nem találja a saját hangját és a kiteljesedést a zenében. Barátnőjével egy dél-walesi katedrálisrestauráló diáktáborba jelentkeznek, végül azonban egyedül kell elutaznia. Az új közegben Paola és Dylan barátsága, valamint egy félreeső zeneteremben talált zongora segíti abban, hogy feloldódjon. Az improvizáció és a spontán utcazenélés során újra megtapasztalja az alkotás örömét, amelyet a megfelelési kényszere háttérbe szorított. Az első szerelemmel, párizsi kalanddal és egy Bob Dylan-dallal tarkított történet a mentális nehézségeknek is teret ad, valamint megmutatja, milyen nehéz lehet elengedni a saját magunkkal szemben támasztott elvárásokat.

Győri Katalin Nem festek álmokat című regényében szintén fontos szerepet kap az alkotás. A tizenhét éves Frida édesapja munkája miatt Edinburghba költözik, ahol korán elhunyt édesanyja múltjához is közelebb kerül. Új barátok, anyai rokonok és családi titkok teszik egyre személyesebbé a kezdetben idegen várost. Frida rajzolással és festéssel próbálja megérteni az érzéseit, miközben egy fiúval kialakuló kapcsolata újabb kérdéseket vet fel az életében. Az otthonkeresés történetében lassan kirajzolódik, hogy a család múltjának elhallgatott részletei mennyire meghatározhatják a jelenét, és azt is, hogy önmagunk megismeréséhez néha mások történetét is fel kell tárnunk.

A Flow köteteiben a fiatalok döntéseinek valódi súlya van, és a felnőttek sem maradnak a történetek szélén. Jelenlétük, hallgatásuk vagy éppen távollétük befolyásolja, milyen lehetőségek állnak a kamaszok előtt. A négy kortárs magyar regény így a fiatal olvasóknak ismerős érzéseket és helyzeteket kínálhat, a szülőknek és pedagógusoknak pedig alkalmat ad arra, hogy közelebb kerüljenek a sokszor nehezen hozzáférhető kamaszperspektívához. Egy-egy szereplő döntéséről beszélgetve talán azokat a kérdéseket is könnyebb feltenni, amelyek a saját életünkben túl kényesnek tűnnek.
A Flow sorozat köteteiről bővebben a Móra Kiadó oldalán ITT
Ezt a cikket nem a hvg.hu szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről itt olvashat: (link)