Szerző:
A hosszú és rövid távú következmények között lehetnek viselkedési, koncentrációs vagy evési zavarok is. Ezek a reakciók nemcsak a válás következményeként, hanem már a szülők konfliktusos kapcsolatának érzékelése során is megfigyelhetők. Ilyen értelemben a házasság vagy együttélés során a szülőknek hasonló szerepük és felelősségük van abban, hogy mennyit és hogyan mutatnak meg a konfliktusaikból, mennyire tudatosítják vagy oldják fel párkapcsolati nehézségeiket. A gyerekek minden életkorban érzékelnek, és rögtön reagálnak is. Amikor nagyon reményvesztett a helyzet a szülők konfliktusának megoldásában, a gyerekek sokszor úgy döntenek, hogy életkoruknál idősebbeknek megfelelő szerepeket és felelősséget vállalnak át szüleiktől. Ez többnyire az egyik vagy a másik oldal extra támogatását jelenti. Például titokhordozóvá válnak, vagy a testvérek, a háztartás dolgában vállalnak plusz szerepet. Mindent megtesznek, amit gyerekként megtehetnek, sőt annál sokkal többet is, miközben elhagyják gyermeki világukat. Ezt az észrevétlen folyamatot nevezzük parentifikációnak, azaz szülősítésnek. Természetesen fontos része a családi életnek a gondoskodás más családtagokról. Ha azonban ezzel a feladattal a gyerek túlterhelődik, akkor nem fejlődnek megfelelően az egyéb képességei, nem a saját gyerekéletét éli, és ez a gondoskodó szerep károsan hat rá.
Sőt ha úgy érzi, hogy az új szerepek vállalásával sem képes eléggé jó és hatékony lenni – a konfliktusok, veszekedések, bántások nem csökkennek a szülők között –, gyakran „kezébe veszi az irányítást”. Ezt a legkönnyebben viselkedéstorzulással, devianciával illetve betegségekkel érheti el. A szabályokat és a történéseket ilyenkor már nem a szülők, hanem a deviáns vagy beteg gyerek határozza meg. Akár támogatással, akár támogatás nélkül igyekeznek a szülők ebben a helyzetben segíteni a gyereküknek, legelőször is vissza kell szerezniük az irányítást. A szülők szerepeinek megerősítése alapvetően fontos, ennek révén a gyerek újra fel tud nézni rájuk, és nem a szülőknek kell a gyerek irányító szerepéhez alkalmazkodniuk. Csak így van lehetősége a gyereknek visszatérni a saját világába, amit megérdemel, és amiben jól is érzi magát.
A különböző életkorú gyerekek reagálása a válásra
3-5 éves
Normál reakció: fokozott ragaszkodás, rémület, regresszió, félelem az elhagyástól
Zavarok az alkalmazkodásban (csak ha a tünetek tartósan fennállnak): depresszió, tartós önvád, ágybavizelés
Alkalmazkodási stratégiák: fantáziálás, kivetítések, idealizálás
6-8 éves
Normál reakció: meghatározatlan szomorúság és harag, vágyakozás a távollévő szülő után, félelem a visszautasítástól, félelem, hogy bármitől megfosztják, az agresszió kiélésének zavarai
Zavarok az alkalmazkodásban (csak ha a tünetek tartósan fennállnak): romló iskolai teljesítmény, elszigetelődés és/vagy agresszió a kortárs csoportokban, depresszió, alacsony önértékelés
Alkalmazkodási stratégiák: tagadás, kényszeres viselkedés, makacs békítési fantáziák
9-12 éves
Normál reakció: intenzív, meghatározott tárgyra irányuló harag, szégyen, identitás- és lojalitásproblémák
Zavarok az alkalmazkodásban (csak ha a tünetek tartósan fennállnak): koncentrációs zavarok, depresszió
Alkalmazkodási stratégiák: konstruktív tevékenység, tudatos szövetség az egyik szülővel, érzelmek és gondolatok tudatos szabályozása
13-18 éves
Normál reakció: kiábrándultság, harag, szomorúság, gátlásosság vagy nyugtalanság, saját jövőképével kapcsolatos aggodalmak, partnerkapcsolati problémák
Zavarok az alkalmazkodásban (csak ha a tünetek tartósan fennállnak): éretlen szexuális kapcsolatok vagy a szexualitás teljes elutasítása, szoros viszony az egyik szülővel
Alkalmazkodási stratégiák: visszahúzódás, érzelmi leválás, felgyorsult érés
Videó: Kiran Bir Sethi: Gyerekek, vegyétek át az irányítást!
Berta Ferenc cikke a HVG Extra Pszichológia 2012/2. számában jelent meg. Hasonló témájú írásokat aktuális számunkban is olvashat. Kapható az újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető a kiadónál.