Szerző:
Ha körülnéz ismerősei körében, hányan vannak olyanok, akiket érint a mozaik-, más néven patchwork család témája? Tapasztalatom szerint egyre többen kerülnek valamilyen módon kapcsolatba ezzel a létformával. Nő azok száma, akik már elváltak, vagy a szüleik váltak el, illetve a gyerekeik építik fel újabb családjukat. A gyakoriság ellenére még mindig úgy gondolkodunk ezekről a családokról, mint valamilyen eltérésről, kihágásról a „normális” családmodellhez képest. A normáktól eltérés a többség számára negatív üzenetet hordoz, valamiféle hibásság érzetét kelti, és ettől a szereplők eleve vesztes helyzetből indulnak. Úgy érzik, már csak rossz megoldásokkal élhetnek, és erős bűntudatuk lesz, hogy valamit elhibáztak.
Őszintén be kell vallani, hogy mi, pszichológusok is sokat tettünk azért, hogy ez az általános bűntudat szárba szökkenjen. Megszámlálhatatlan tudományos és ismeretterjesztő cikkben boncolgattuk a válás káros hatásait a gyermekek fejlődésére nézve. A valóság viszont az, hogy napról-napra többen élnek mozaikcsaládban, és a jó megoldások megtalálását megnehezíti, ha a tagok folyamatosan azt érzik, hogy valami baj van velük. Mindezek mellett még segítséget is alig kapnak ahhoz, hogyan tudnák jobban kezelni a kialakult helyzetet, a természetes konfliktusokat. Pedig a bűntudat csökkentése, a szembenézés és felkészülés a várható nehézségekkel segít abban, hogy az élet az új családban is több örömet és kevesebb konfliktust jelentsen.
A jó mozaikhoz idő kell
A mozaikcsaládok életében az egyik legfontosabb szerepe a türelemnek van. A túl gyors, erőltetett kialakulás nagyon sok konfliktust okoz. Az ideális az lenne, ha csak akkor kezdődne egy új kapcsolat, ha a régi már teljes mértékben lezárult. Amikor az érzelmi kötelékek teljes mértékben eloldódtak. Ez azt jelenti, hogy már erős negatív érzelmek sem kötik össze a volt partnereket. Akkor érdemes új ajtót kinyitni, ha a másikat már becsuktuk magunk mögött. Ez azonban nagyon ritkán van így. Fontos figyelembe venni, hogy a gyerekeknek is szükségük van felkészülési időre. Általában a felnőttek hosszabb ideje készülnek egy döntés meghozatalára, de a gyerekeket váratlanul éri az új helyzet. Hagyjunk időt nekik arra, hogy feltehessék kérdéseiket azzal kapcsolatban, mi vár rájuk! Többnyire arra kíváncsiak, lehetőségük lesz-e mindkét szülővel megtartani a jó kapcsolatot, illetve hogyan néz ki majd az új életük.
Személyes tér
Újonnan kialakuló családban nagy figyelmet kell szentelni a megfelelő személyes tér kialakításának. Nagy hiba, ha a hasonló korú vagy nemű gyermekeket megpróbáljuk összeterelni egy szobába, azzal a reménnyel, hogy majd „elszórakoztatják” egymást. Ez ritkán sikerül, sokkal inkább az lesz a következmény, hogy állandó hadakozásba fordul a helyzet. A gyerekek nagyon eltérő szabályok szerint működő családokból érkezhetnek, és az életritmus összehangolása nehézzé válik. Fontos szem előtt tartani, hogy a gyerekek lényegében idegenként kénytelenek együtt élni, hiszen a mozaikcsaládos életformát sohasem ők választják, hanem a szülők.
Ki nevel a végén?
Rövid idő elteltével szintén csapdahelyzetben találhatja magát az a szülő, aki új párjában új anyukát vagy apukát keres. A válás nem szünteti meg a kapcsolatot az eredeti szülő és a gyermek között. Ha az új párunk arra kényszerül, hogy ő tartasson be minden szabályt, nagyon hamar megkapja az a mondatot: „nem te vagy az apám / anyám”. És ebben a gyereknek teljesen igaza van. Tehát érdemes új szerepet kialakítanunk az új párunk számára, ami sokkal jobban hasonlít egy idősebb barát, mint az eredeti szülő szerepére. A nevelés felelőssége és az új szabályok betartatása továbbra is legyen az eredeti szülők kezében. Ha sikerül megőrizni a megfelelő távolságot, akkor jó esély van arra, hogy előbb-utóbb pozitív baráti viszony alakul ki az új társ és a gyermek között, de ehhez minden szereplőnek a saját szerepét kell játszania.
Érzelmeket nem lehet elvárni
Az új családban a legtöbb, ami elvárható a gyerekektől, hogy megadják minden családtagnak az alapvető tiszteletet. Szeretetre viszont senkit sem lehet erővel rávenni. Az külön adomány, ha idővel erős érzelmi kötelék is kialakul, de a vér szerinti szülő előjogait elvitatni nem érdemes. Mindez vonatkozik párunk gyermekére is. Szeretni valakit nem döntés kérdése, de elfogadni egy helyzetet tudatosan kell.
Vigyázzunk az új kapcsolatra
A terápiába jelentkező mozaikcsaládok esetében az egyik leggyakoribb nehézség, hogy a volt partner a legkülönbözőbb – direkt és indirekt – módokon próbál beavatkozni az új pár életébe. Az új család határaira, az új párkapcsolatra különösen vigyázni kell, bár ezek a határok mindig kicsit képlékenyebbek, átjárhatóbbak lesznek, mint az eredeti család határai.
A gyermek maradhasson csak gyermek
A beavatkozás leggyakoribb módja, hogy az elhagyott fél a gyerekeket használja érzelmi zsarolásra. Erre a másik fél a saját bűntudata miatt úgy reagál, hogy megpróbál túlkompenzálni a gyerekénél, ezzel veszélybe sodorva a párkapcsolatát és az új család egyensúlyát. A gyerekek viszont egyáltalán nem élvezik ezt a helyzetet. Nekik az életkoruknak és a személyiségüknek megfelelő nevelésre lenne szükségük, és legfőképpen arra, hogy szüleik megtalálják új, felnőtt társukat, és ne őket használják érzelmi támasznak. Soha ne hozzuk olyan helyzetbe a gyerekeket, hogy választaniuk kelljen a szüleik között!
A gyermek nem üzenőfal
Ha egy kapcsolat megszakad, amelyben gyerekek is vannak, tudomásul kell venni, hogy csak a férfi–nő viszonyt lehet megszakítani, a szülőtársi kapcsolat egy életen át tart, ezért a kommunikációt fenn kell tartani a szülők között. Persze ez hallatlanul nehéz, hiszen a váláshoz vezető egyik ok nagyon gyakran éppen a kommunikáció megromlása volt. A gyermekek érdeke viszont az, hogy ne velük üzengessenek egymásnak a szüleik. A szülőknek biztonságos védőhálót kell nyújtaniuk a gyermekeiknek, és a vitás kérdéseket mindig közvetlenül egymással megbeszélniük.
Minden mindig változik
Az élet a mozaikcsaládban hihetetlenül mozgalmas. Fel kell készülni arra, hogy nagyon gyakran kell az újratervezési funkcióval élni. Ez különösen az ünnepek és a szünetek idején érzékelhető. Próbáljunk meg rangsorolni, hogy az adott élethelyzetben milyen forgatókönyv szolgálná legjobban a család érdekeit, és a gyerekek életkorát is figyelembe véve kreatívan változtassunk az együttműködés keretein.
Ne játsszunk Ki a jobb szülő? című versenyt!
A gyermeknevelés minden családban feszültségek forrása. Vannak nehezebb és könnyebb időszakok. A szülők nagy többsége időnként úgy érzi, hogy csődöt mondott. Mozaikcsaládban könnyen belecsúsznak a szülők a kölcsönös vádaskodásba, azzal kapcsolatban, hogy ki neveli jobban a saját gyerekeit, vagy kinek a nevelési elveit fogadja el az új család. Érdemes őszintén bevallani, hogy senki sem csalhatatlan, nincsenek abszolút jó megoldások.
Nem minden baj forrása a mozaikcsalád
A sok konfliktus hatására majdnem minden mozaikcsaládban felhangzik egyszer-kétszer a sóhaj: bárcsak ne kezdtünk volna bele! Megnyugtatásképpen jó, ha tudatosítjuk: a problémák nagy része minden „normális családban” előfordul. Mindenütt nehéz a dackorszak, vannak iskolai kudarcok, a gyerekek lehetnek udvariatlanok, rosszkedvűek, utálatosak. A kamaszok harciasak, nyeglék és rendetlenek. Ráadásul a legjobb családokban is előfordul, hogy valaki éppen „világgá akar menni”. Mozaikcsaládban élni nem könnyű, de kompromisszumokkal, kreativitással nagyon izgalmas és tartalmas lehet benne az élet. Az ilyen családban élő gyermekek nagyon jól megtanulhatnak alkalmazkodni, rugalmasan szabályozni a kapcsolataikat. Felnőtt életüket azzal a reménnyel kezdhetik, hogy mindig van esély az újrakezdésre.
Tipp: Az összecsiszolódás praktikái
Muhi Mária cikke a HVG Extra Pszichológia 2014/3. számában jelent meg. Hasonló témájú írásokat aktuális számunkban is olvashat. Kapható az újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető a kiadónál.