Szabad haragudni az elhunytra

HVG Extra Pszichológia: Mennyire gyakori ma Magyarországon, hogy egy gyermek elveszíti valamelyik szülőjét?

Singer Magdolna: Pedagógusoktól hallom, hogy míg néhány évtizede egy egész iskolában volt egy vagy két félárva gyerek, ma sajnos minden osztályra jut egy ilyen tanuló.

A statisztikák szerint általában mi az oka a szülő halálának?

Elsősorban a daganatos betegségek, ezen kívül – főleg az apák esetében – a szívinfarktus, de sajnos még az öngyilkosság is előfordul.

Ha egy gyermek félárva lesz, kap-e hivatalos, mentálhigiénés segítséget?

Sajnos nemigen. Szerencsés az az iskola, ahol iskolapszichológust tudnak foglalkoztatni, de ez nem jellemző, a pedagógusok, óvónők pedig nincsenek felkészülve a gyerekek gyászának a kezelésére. Kirívó esetekben a pedagógus értesítheti a Gyermekjóléti Szolgálatot, amely felveszi a kapcsolatot a családdal. Ez természetesen ritkán fordul elő, de a szülőknek lehetőségük van gyermekpszichológus segítségét kérni, többek között a területi Nevelési Tanácsadókban. Örömteli változás, hogy néhány pedagógus elvégezte a gyásszal foglalkozó Napfogyatkozás Egyesület képzését és gyászcsoportot indít a saját iskolájában. Ezen kívül létezik egy finn modell alapján működő gyermek gyászfeldolgozó csoport is Magyarországon. Végül a Bátor Tábor és a Tábitha Gyermekhospice Ház is segíti a gyászoló gyerekeket.

Miben különbözik a kisgyermek gyásza a felnőttétől?

Hogy mennyire mély, milyen intenzív a veszteségre adott reakció, abban jelentős szerepe van az életkornak. Hathónapos kor előtt inkább a szeparációs félelem jelenik meg: a hiányt megélik a babák, de hamar elfogadják a helyettes személyt. A hat hónapnál idősebb csecsemők már a gyász jeleit mutatják a gondozótól való különválást követően. Az óvodáskor jellemzője az animista felfogás, ami azt jelenti, a halál képe valamilyen alakban jelenik meg a gyermek számára. Nincs még tisztában a halál biológiai jelentésével, sem a véglegességével, sokszor elalvással, elutazással társítja a veszteséget, és azt sem tudja, hogy ez egyetemes, mindenkit érintő tény. Ugyanakkor e tárgyi tudás hiányában is megérti, felfogja a „szívével” a veszteség tragikumát, ami szorongással, félelemmel és szomorúsággal töltheti el. Jellemző a bűntudat, a hozzátartozó elvesztését összefüggésbe hozza saját rossz viselkedésével, vagy az elhunyt felé irányuló haragos gondolataival. A veszteség következménye lehet a regresszió, amikor a gyermek visszaesik egy korábbi fejlődési szintjére, például a szobatisztaság, a beszédkészség terén, illetve evés- és alvászavarok, magatartási problémák jelentkezhetnek.

Mi a tapasztalat a nagyobb gyerekeknél, a fiataloknál?

A kisiskoláskori veszteség nehézsége, hogy ebben az időben sok elsajátítandó feladattal néz szembe a gyerek – ekkor sajátítja el például a szabálykövetést, vagy mások nézőpontjainak figyelembe vételét –, és ha az ehhez való alapvető biztonságérzete megrendül egy haláleset következtében, az fokozódó terhet ró fejlődő személyiségére. Ez megmutatkozhat teljesítményromlásban, koncentrációs és viselkedési zavarokban. Visszahúzódóvá válhat, vagy éppen ellenkezőleg, túlzott aktivitás jellemezheti, romolhat a kortársaival való kapcsolata.  Megjelenhet halálfélelem, hipochondria, fóbiás tünetek. A serdülőkor a maga erőteljes érzelmi forrongásával, a leválás, az elszakadás irányába való törekvéssel, az új identitás keresésével már önmagában is nagy kihívást jelent a kamaszoknak. Ebben a labilis érzelmi állapotban egy súlyos veszteség fokozott megterhelést jelent, ami megnehezíti a feldolgozást. A gyászreakció az előző életkorokban megjelenő zavarok mellett a csavargás, a szexuális kicsapongás, a bűnözői magatartás is lehet.

Milyen kihatással lehet a feldolgozatlan gyermekkori gyász a felnőtt életre?

Kötődési nehézségek, párkapcsolati problémák, hipochondria, a haláltól való félelem, hogy csak néhányat említsek. Sokszor ki sem derül, mi okozza az életvezetési problémákat, vagy csak egy újabb súlyos veszteség tárja fel a múltbeli elgyászolatlan tragédiát. Van, aki elkezd utánajárni, mitől nem működnek élete bizonyos területei, és akkor nyomára tud bukkanni a gyerekkori veszteségnek, sőt, sikeresen megküzd vele. Ez azért is fontos, mert a feldolgozatlan veszteségek hatásai generációkon keresztül képesek kifejteni romboló munkájukat.

Mit jelent ilyenkor a feldolgozás?

Már az is eredmény, ha a gyászolónak rálátása lesz önmaga viselkedésére. Miért hátrál ki kapcsolatokból, vagy ellenkezőleg, miért kapaszkodik görcsösen méltatlan társába? Miért fél a gyermekvállalástól? Mi ez a beteges szorongása a betegségektől? Mi ez a normalitást messze meghaladó túlféltés a gyerekei és a társa irányában? Ezek az első lépések, és innen vezet az út addig, hogy meg is szabadulhat a gátaktól, amelyek lehetnek akár fizikai tünetek is. A feldolgozással mindezeknek búcsút inthet, mi több, a javára fordíthatja a veszteségét, hiszen amivel egyszer megküzdöttünk, az erőforrásunkká válhat.

Talán sokakat meglep, mennyi fájdalomról számoltak be a könyvedben azok, akik gyermekként újszülött kistestvérüket veszítették el. Hiszen mondhatnánk, hogy nem is ismerték a kisbabát…

Hogy olyan személyt kell elgyászolniuk, akit nem is ismertek, éppen hogy nem megkönnyíti, hanem megnehezíti a gyászt – és ez így van nemcsak a gyerekek, hanem a szülők esetében is. Ilyenkor a konkrét emlékképek helyett csak a hiány van: egy jövőbeli remény, álom veszteségének a fájdalma. Ráadásul a halál ilyenkor mindig váratlan, nem lehet felkészülni rá. És a szülők talán ekkor követik el a legtöbb kommunikációs hibát, nagyon kevés információt közölnek, és a testvérke elvesztése sokszor soha többé nem kerül szóba.

Hogyan lehet ilyenkor segíteni, mit tehet a szülő?

A legfontosabb a nyílt kommunikáció. A legkisebbekkel is őszintén kell beszélni, és minden kérdésükre egyenes választ kell adni, kerülve a szimbólumok, elvont kifejezések használatát, mint például „elhunyt”, „eltávozott”. El kell ismerni a gyerekek gyászát is. Bármilyen furcsán is hangzik, ez sokszor nem történik meg. Bátorítsuk az érzelmeik kifejezésére, bármilyenek is azok, például szabad haragudni is az elhunytra. Ne írjuk elő, hogyan kell gyászolnia, ne legyenek elvárásaink, ne kérjük számon, amiért ő nem ennek megfelelően viselkedik, például nem sír, vagy közömbösnek tűnik. Készüljünk fel arra, hogy a veszteség a gyászfolyamat lecsengése után, minden fejlődési szakaszban megjelenhet valamilyen formában.

Hogyan segíthet a saját gyászával küzdő szülő a gyermekének, ha meghal a társa?

Azt is el kell fogadni, ha a szülő egy ideig képtelen megfelelően gondoskodni a gyerekéről és segíteni őt a gyászában. Ilyenkor egy másik felnőtt személynek, rokonnak, barátnak kell átvennie a szerepét. Később viszont igyekezni kell valamennyire közösen megélni a gyászt, és lehetőséget teremteni a közös beszélgetésekre, emlékezésekre. Azonban semmit nem szabad erőltetni, hiszen nagyon egyéni, hogyan élik meg a gyerekek a veszteségüket. Empatikusan kell figyelni, és ahhoz igazodni. Kisebb gyerekeknél a szerepjátékok adnak lehetőséget arra, hogy a szülők közelebb kerüljenek a gyerekük érzéseihez, nagyobbaknál a közös programok, beszélgetések segíthetnek. Ha nyílt a kommunikáció, akkor sok félreértést lehet tisztázni, például a gyerekek tipikus hiedelmét, hogy valamilyen módon ők is okozójuk voltak a történteknek. Kínozhatja őket a bűntudat, mert rosszat gondoltak az elhunytról a halála előtt, vagy rosszul viselkedtek. Egy ötéves kislány édesapja halála után felnőtt koráig abban a hitben élt, hogy az apja elhagyta őt. Ha ez kellőképpen ki lett volna beszélve, nem szenvedett volna az elhagyatás okozta fájdalomtól.

Hogyan segíthet az iskola és a szélesebb rokoni, baráti kör – milyen lenne az ideális környezet a gyászoló gyermek számára?

Támogató, meleg, szeretetteljes környezet az ideális, azonban fontos a tapintat, azaz, hogy ne a magunk elképzelése szerint segítsünk, hanem a gyászoló gyerekre figyelve, az ő igényeit tiszteletben tartva. Ez lehet hullámzó is: ami egyik nap segít, az másnap elutasításra találhat. A pedagógusok legyenek megértőek és türelmesek a teljesítményromlás vagy a megváltozott viselkedés miatt.

Mennyiben hasonló a gyermek válási gyásza a haláleseti gyászhoz képest?

Mint veszteségélmény, nagyon hasonló. Váláskor megnehezíti a feldolgozást a bizalom- és szeretetvesztés átélése és a lojalitáskonfliktus. Ha a szülők háborút folytatnak egymás ellen, akkor a válás nagyobb érzelmi megterhelést ró a gyerekekre, mint a haláleset. Szülők számára megszívlelendő: míg egy halál visszafordíthatatlan tragédia a családban, addig a válásban benne rejlik a lehetőség, hogy a gyerekek kevesebb sérüléssel jussanak túl a krízisen. Ehhez az szükséges, hogy a válás békében történjen, maximális odafigyeléssel vigyázva a gyerekekre.

Mit nyújt most megjelent, Ki vigasztalja meg a gyerekeket? Válás és gyász a családban című könyved a szülőknek?

Segít belepillantani a gyerekek lelkébe, hiszen olyan őszintén megnyíltak, mint azt talán nem teszik a saját szüleikkel, tanáraikkal. Ezekből az egyedi vallomásokból levonhatók általános következtetések: milyen hibákat ne kövessünk el, illetve, mivel tudjuk őket segíteni. Például egyik-másik gyerek arról panaszkodott, hogy rosszul értelmezett tapintatból egyáltalán nem esett szó a meghalt szülőről, így teljesen magukra lettek hagyva. Más esetben a nagymama is és az édesapa is állandóan beszélni akart az elhunytról, de önmaga fájdalmából kiindulva, és nem a gyerek érzelmeire figyelve. Válás esetében az egyik legnagyobb szenvedést okozó jelenség, ha az új társat és annak gyerekeit túl hamar kell elfogadni, illetőleg ha elvész a csakis rájuk fordított privát idő.

Mit tanultál a csaknem 30 beszélgetésből?

Szülőként és szakemberként is nagyon sokat. Nekem is nagyon konkrét, merev elképzeléseim voltak a segítés módjáról, és a gyerekektől megtudtam, mennyire egyéni a reakciójuk a veszteségre és az igényük a támogatásra. Megtanultam, hogy ne legyenek kész konstrukciók a fejemben, egyszerűen csak őszinte nyitottsággal, empátiával és szeretettel forduljak feléjük ebben a fájdalmas életszakaszban. Ha így teszek, ők majd megmutatják nekem az utat, hogyan tudom őket a legjobban segíteni.

Névjegy

Singer Magdolna író, újságíró, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember, a Napfogyatkozás Egyesület elnöke, a gyász elismert hazai szakértője. Eddig megjelent 15 könyve az emberi sors elkerülhetetlen veszteségeit járja körül. Az írás mellett gyászcsoportvezetőket képez ki, válást feldolgozó csoportokat vezet, valamint egyénileg segíti a veszteséget elszenvedett személyeket. Polcz Alaine tanítványaként mestere szellemi útját igyekszik követni. Legújabb, Ki vigasztalja meg a gyerekeket?Válás és gyász a családban című, a HVG Könyvkiadónál megjelenő könyvében csaknem 30 gyermek és volt gyermek történetét olvashatjuk.

Sindelyes Dóra
Fotó: Stiller Ákos

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.