Szerző:
Büky Dorottya: Hátunk mögött a biztonságos otthon romjai, szeretett halottak, események, élmények valósága, melyek immár múlttá, emlékké váltak. Fájdalmas. Mi segíthet feldolgozni a veszteséget?
Feldmár András: Nincs olyan változás, ami ne járna veszteséggel. Egzisztenciánk kis csónakjában ülünk, ami mindig a jövőbe fúrja az orrát. Ha hátrafelé nézünk, minden távolodik, mindennek vége, soha nem lesz megint az, ami egyszer elmúlt. Ha előre nézünk, mindenféle közelít, kapkodjuk a fejünket, rettegünk, reménykedünk vagy vágyakozunk. Ha semerre se nézünk, akkor is haladunk, nincs megállás. Ha a kezünket a vízbe mártjuk, érezzük a sebességet: ez az itt és most. Ami elmúlik, amit elveszítünk, megsiratjuk, de visszafordulni is csak veszteségek árán lehet.
B. D.: Tragikus, amikor elveszítek valamit vagy valakit, aki addig az életem része volt.
F. A.: Ahogyan Ödipusz is vért könnyezett, talán a mi első könnyeink azok a vércseppek voltak, amelyek a köldökzsinór elvágásakor kibuggyannak. Könny és vér az ára, hogy megérkezünk a világba. Addigi lakóhelyünk teljesen romba dőlt, mint a migránsok mögött addigi életük. Születéskor elveszítjük lényünk felét, addigi társunkat, összekötőnket az univerzummal, a méhlepényt. Otto Rank tisztán látta, megérezte és páciensei álmaiból kikövetkeztette, hogy a magzat akkor adja meg a szülést megindító jelet az anyjának, amikor az életfélelmét, az ismeretlentől, újtól való rettegését legyőzi a halálfélelem. Ha ott marad, biztosan meghal, ha elindul az ismeretlenbe, talán meghal. Többnyire a talánt választjuk, és ezt nevezzük életkedvnek. Mindannyian migránsok vagyunk. Már a Paradicsomból is kiűztek minket, lángoló pallossal vigyáztak arra, nehogy visszamenjünk.
B. D.: Visszamehetünk az elveszett Paradicsomba? Visszaszerezhetünk valamit abból, ami elveszett?
F. A.: Több mítosz mesél a félelmetes, bezáródó kapukról, amelyek mögött kincs rejtőzik. Az indián Tapsoló-hegy legendájában három fiútestvér indul útnak, hogy megszerezze a hegy mélyében rejlő rengeteg kincset. A hegy azonban csak nagyon rövid időre nyílik meg, aztán újra bezárul. A fiúk vadludakká változnak, hogy amikor a hegy kinyílik, berepülhessenek. Sikerül is szerencsésen bejutniuk, és a harmadik után becsapódik a hegy kapuja. Odabenn csodás kincseket találnak, aranyat, gyémántot, ékszert, amit csak el lehet képzelni, mindenféle csodát. Zsákokba pakolnak annyi kincset, amennyit csak elbírnak, és újra vadludakká válnak, hogy kirepülhessenek. Ám a kincsekkel megrakodva ez nehezebbé válik. Amint a hegy szája megnyílik, kirepül az első, aztán a második, de a harmadikra rácsapódik a nehéz kő, ő bizony ott marad. Ez a történet arról szól, hogy újabb veszteségek nélkül nem lehet visszamenni azért, amit magunk mögött hagytunk. Pszichológiailag ez annak felel meg, hogy aki mindenáron vissza akar kerülni a biztonságos állapotába, az börtönbe kerül, és sok mindent elveszít. A regresszió drága.
Büky Dorottya és Feldmár András beszélgetése teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb, november 20-án megjelent számában olvasható, melyben az elengedés, a gyász és az újrakezdés témáját járjuk körül szakértő szerzőinkkel. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!