szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hujber Ferenc és Tölgyesi-Khell Cynthia házassága válságba jutott. A színész és felesége a napokban jelentette be, hogy 10 év után elválnak, bár kisfiuk, Noel miatt továbbra is egy fedél alatt élnek majd – írja a Blikk.

"Ő mindenáron nyilvánosságra akarta hozni, hogy mi nyitott házasságban élünk, én pedig úgy gondoltam, hogy ez senki másra nem tartozik, csak kettőnkre. Egyre többet veszekedtünk, és ezek a viták egyre hevesebbek voltak. Feri nagyon vehemens és lobbanékony tud lenni. Elegem lett a megaláztatásokból, és volt, hogy már a tévé bánta az összecsapásainkat" – nyilatkozta az UFO együttes tagja, Hujber Ferenc felesége a Hot! Magazinnak a Blikk szerint.

Két héttel ezelőtt aztán már nem is tartották fontosnak, hogy együtt mutatkozzanak. A Hot!-ban a színész bevallotta: soha nem hitegette nejét azzal, hogy hűséges marad hozzá. "Az első perctől nyitott házasságban éltünk" – mondta Hujber.

"Ha már nyitott házasságról beszélünk, Ferinek ez könnyen megy, hiszen a sztárság neki kedvez, bomlanak utána a nők, az én esetemben azonban a következő módon történik: amint meghallja egy pasi, hogy Hujber Feri felesége vagyok, azonnal a másik irányba rohan" – reagált erre a táncosnő, akinek házassága nem először került válságba.

2007-ben egy hónapig mosolyszünetet is tartottak. Ezután született meg kisfiuk, Noel. Tavaly újabb válság köszöntött be: elhidegültek egymástól. Egy romantikus nyaraláson akkor még meg tudták menteni a házasságukat, amelynek most már nem adnak több esélyt – írja a lap.

Árat emel az Apple Magyarországon, drágább lesz a zenehallgatás

Árat emel az Apple Magyarországon, drágább lesz a zenehallgatás

Azahriah: Nyersebb a siker, mint korábban képzeltem, és sok a negatív velejárója

Azahriah: Nyersebb a siker, mint korábban képzeltem, és sok a negatív velejárója

Újabb bank jelentette be, hogy az ügyfelekre hárítja a tranzakciós illetéket

Újabb bank jelentette be, hogy az ügyfelekre hárítja a tranzakciós illetéket

Magas részvételi aránnyal startolt a voksolás a sorsdöntő román parlamenti választásokon

Magas részvételi aránnyal startolt a voksolás a sorsdöntő román parlamenti választásokon