Aztán minden ment egy rendes munkanapnak megfelelően. Illetve: Maldonado (Williams), Hulkemberg (Force India) és a nap leggyorsabb köre címért ma beszálló, de meglepetése nem a leglágyabb gumikeveréken a legjobb eredményét elérő Vergne (Toro Rosso) is rengeteget állt a boxban. Ahogy a már-már hagyományosan problémás Sauber (ma Kobayashi ült a volán mögé) is javíthatott hidraulikai galibát, és még a hétszeres bajnok, Schumacher miatt is piros zászlóztak egyszer, mert a német egy visszafordítóban elmérte a féktávot. A Mercedest végül a kavicságyból teherautó platójára emelés után vitték vissza a szerelőkhöz.

A sok piros zászló és hiba oka az lehet, hogy a csapatok most már érezhetően egyre hegyesebbre hangolják a gépeket - hiszen ma (és még két napig) még igazából büntentlenül megtehetik, hogy hibázzanak. A pilóták is, a csapatok is. Még Vettelék is - a német mai kerékcsere-szimulációi szinte egyetlen alkalommal sem sikerültek problémamentesre, rendre valamelyik hátsó abroncs feltételével voltak gixerek.
A leggyorsabb (mondható, hogy "nem egészen meglepő módon", ha ezt harmadszor teszi?!) pénteken Grosjean volt. A holnap már Raikkönen alá kerülő Lotust közepes gumikeveréken, a mai teszt utolsó perceiben hajszolta bele az 1:22,614-es köridőbe. A francia egyébként a teljesített köröket nézve is csak egy körrel maradt le a legtöbbet, 122-t teljesítő Alonsótól. Aki viszont a legjobb körön bő nyolctized másodpercet kapott. És ha ez még önmagában nem is jelenti azt, hogy egyre látványosabban szenved a Ferrari; pláne, hogy Alonso mindenféle probléma nélkül teljesített egy komplett versenyszimulációt is, illetve alig maradt el Vettel (Red Bull) legjobb idejétől is; az azért a tesztet real timeban követő fanoknak ad okot némi aggodalomra, hogy a hosszabb etapok köridejei nem voltak elég konzisztensek. Az ok: többször is besikerült egy-egy rosszabb kör. Ami ha nem szándékos....
Még két nap, és aztán már csak az első futam szabadedzésén láthatók és hasonlíthatók össze a csapatok és pilóták. Igaz, aztán minden másodperc igazán számítani is kezd majd. Az ausztál nagydíjig hátralévő két hét azonban csak a tesztpadokon és a gyártósorokon hoz majd izgalmat, a rajongónak a most és a majd két hét múlva izgalma adott biztosan.
A mai eredménylistát nézve az a meglepő, hogy az eddig inkább mennyiségi munkát végző Kovalainen (Caterham) ma amellett, hogy több mint 100 kört repesztett, az ötödik leggyorsabb köridőt is kihajtotta a Renault motoros zöldikéjéből. A legjobb Grosjean mögött Vergne (+0,512, de csak 31! kör), Vettel, Alonso, Kovalainen, Kobayashi, Hulkenberg, Schumacher és Hamilton volt a sorrend. A napot fele-fele részben felosztó Williamsnél Senna izomból lenyomta a műszaki problémáktól szenvedő Maldonadót.
