41. Kékszalag: rekordmezőny gyűlt össze, 612 hajó a rajtnál

Rekordmezőnnyel, 612 hajóval rajtolt el pénteken 9 órakor a 41. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye. Európa leghosszabb tókerülő viadalán az eddigi csúcsot a tavalyi esztendő tartotta, amikor 578 hajó indult.

  • MTI MTI
41. Kékszalag: rekordmezőny gyűlt össze, 612 hajó a rajtnál

Több mint 600 hajó indult az idei Kékszalagért
a Balatonon. Tömegsport
© MTI
A leggyorsabb Balaton-kerülő címre idén is a nyolcszoros győztes Litkey Farkas és csapata pályázik a legnagyobb eséllyel. Bár figyelmeztető jel lehet számukra, hogy kedden megrepedt a Lisa nevű vitorlás árboca. A csapat 2003 óta a páratlan években diadalmaskodott az 1997-ben épült Lisával, ekkor ugyanis nem lehet trapézt (kiülő keretet) használni a Kékszalagon, így nem indulhat a Libera versenyhajó.

Litkey legnagyobb kihívói között a Boden-tó idei körbehajózásán első Király Zsoltot (Sponsor Wanted), valamint Soponyai Gézát (Avatar) és Láng Róbertet (RC44) tartják számon.

Külön színfoltot jelent a versenyen az 1955 óta 10 óra 40 perccel rekorder Nemere II-vel induló női csapat, valamint Detre Diána, aki első női szörfösként akarja megkerülni a tavat, s teljesíteni a 150 kilométeres távot.

A 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj és Fesztivál csütörtökön az utánpótlás versenyzőknek rendezett Kékpántlikával kezdődött. A parti programok között lesz Tér-Film-Zene fesztivál, koncertek, valamint repülőshow. Ezúttal is számos híresség indul a versenyen, Csiszár Jenő Litkey csapatát „erősíti”, rajta kívül többek között Gundel Takács Gábor, Bagi Iván, Keleti Andrea és Dér Heni is vízre száll.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.