Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az újpesti szurkolók megpróbálták megközelíteni a román drukkerek buszait az Újpest FC és a FC Steaua Bucuresti között lejátszott mérkőzés után, s közben folyamatosan támadták az intézkedő rendőröket: akik azonban megakadályozta a szurkolói csoportok összekeveredését, így a román szurkolókat sem ideutazásuk, sem hazautazásuk során nem érte atrocitás - olvasható a rendőrség honlapján megjelent tájékoztatásban.
A román szurkolók rendőri segítséggel és kísérettel elhagyták a helyszínt - olvasható a közleményben, amely szerint az este során összesen három rendőr sérült meg, valamint négy szurkolót kellett a mentőknek ellátni. A négy civil sérült közül hárman román állampolgárok, 1 sérült pedig magyar, ők mindannyian könnyű sérülést szenvedtek.
A labdarúgó mérkőzéssel összefüggésben összesen 7 személyt állítottak elő a rendőrök, további egy személlyel szemben tettek feljelentést, aki közbiztonságra különösen veszélyes eszközt birtokolt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.