Hernádi Zsoltnak a Mol vezetése mellett maradt ideje alaposan meggazdagodni
Állami pénzzel olajozott projektek is segítették a Mol-vezér vagyonosodását.
Állami pénzzel olajozott projektek is segítették a Mol-vezér vagyonosodását.
Ratatics Péter szerint a Mol változatlanul elkötelezett a klub jövője mellett, az engedélyezési eljárás szüneteltetésére pedig „a szabályozói környezet bizonytalanságai” és „szakmai folyamatok” miatt volt szükség.
HVG
Június 8-án maximum fél évre felfüggesztették az építési engedély kiadásának eljárását.
HVG
A fociban nem lehet csak az adatokra alapozva döntéseket hozni, hallgatni kell a megérzésekre is Szoboszlai Dominik menedzsere szerint. Sefton Perry, az UEFA adatguruja szerint pedig azért szállnak be szívesen a nemzetközi befektetők az európai futballklubokra, mert a focira épülő szórakoztatóipar az AI-nak az egyik legkevésbé kitett ágazat.
Megbotránkoztató és rasszista kifejezések bekiabálása, valamint rendzavarás miatt.
HVG
Hosszan tartó súlyos betegség után szerdán, Belgiumnban elhunyt Fazekas László. A legendás csatár 78 éves volt.
HVG
Egy emberhez mentőt kellett hívni.
HVG
Az NB I-es kluboknak alig van piaci bevételük, az államtól függő források viszont jócskán megcsappanhatnak a kormányváltás után. Megnéztük, hogyan néz ki a klubok gazdálkodása jelenleg, és mit hozhat a jövő.
Azért lehetett erre kíváncsi az M4 Sport riportere, mert előzőleg a Bayern München vezetőedzője, Vincent Kompany azt állította, ha egy fekete játékost atrocitás ér Magyarországon, nem kap segítséget.
HVG
Az elődjét novemberben menesztették, a köztes időben Bodor Boldizsár látta el a vezetőedzői feladatokat.
HVG
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya felel majd a klub legkisebb utánpótláscsapatától egészen a felnőtt együttesig.
HVG
Akár már a hétvége előtt bejelenthetik a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának érkezését a Csakfoci.hu információi szerint.
HVG
André Duarte a klub szerint jogellenesen mondott fel.
HVG
A lila-fehérek szombaton hazai pályán kaptak ki 3–0-ra a Győrtől.
HVG
A derbi 1-1-es döntetlennel ért véget.
HVG
Trippon Norbert utalt arra, hogy így már a Molnak is érdeke lesz a 3-as metró vonalának folytatása.
HVG
Az általánosnál rövidebb határidőkkel és rengeteg részletszabállyal kell számolniuk az építkezést vezetőknek.
A klub, amelybe tavaly vásárolta be magát a Mol, nyáron jelentette be, hogy elköltözik a Megyeri úti stadionból.
HVG
Szakály Péter szerint úgyis csak egy ember érti az Újpestből, mit skandáltak a szurkolók.
HVG