Doppingolt egy magyar kerékpáros

Fennakadt a doppingvizsgálaton egy magyar kerékpáros - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója, Tiszeker Ágnes.

  • MTI MTI
Doppingolt egy magyar kerékpáros

A MACS közleménye szerint a sportoló a július 17-i, minszki Európa-bajnokságon produkált pozitív első, azaz A-próbát. Ez önmagában még nem jelenti a doppingvétség megállapítását, a versenyző kérheti a második, B minta analízisét.

Az antidopping csoport kitért rá, hogy a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ) a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata és a hatályos magyar jogszabályok alapján köteles az előzetes felülvizsgálati eljárás, továbbá annak eredményétől függően a doppingeljárás lefolytatására. "A vizsgálat folyamatban van. Reméljük, hogy egy hónapon belül lezárul, és akkor közleményt adunk ki" - mondta a távirati irodának Törzsök Zsolt MKSZSZ-elnök.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.