"Az olaszokkal szembeni negyeddöntő talán a torna legszorosabb mérkőzése volt, de nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb teljesítményünket nyújtottuk - mondta Németh a fifa.com internetes oldalnak. Azt hiszem, még soha nem játszottam ilyen elképesztően változatos, kemény és kiélezett meccsen, de kétségtelenül ezek azok az alkalmak, amelyek miatt elkezdtem futballozni - tette hozzá.
A Liverpoolból kölcsönadott, egy évig a görög AEK Athénban szereplő csatár azt is elmondta, hogy az elődöntőben nagyon fog hiányozni Koman Vladimir, a válogatott középpályása, aki sárga lapjai miatti eltiltását kénytelen letölteni. "Ő az egyik legjobb labdarúgónk, ezért érte is küzdeni fogunk, mert megérdemelné a lehetőséget, hogy a döntőben szerepelhessen. Kemény és szórakoztató összecsapásra számítok a ghánaiak ellen, akik nagyon jó felépítésűek és gyorsak, azonban taktikailag mi előrébb vagyunk. Nehéz dolgunk lesz, de szerintem nyerni fogunk."
Németh az interjúban kitért arra is, hogy a felkészülési időszak alatt Liverpoolban igyekezett a legapróbb trükköket is ellesni az angol csapat Európa-bajnok spanyol támadójától, Fernando Torrestől. "Ez az év nagyon fontos a számomra, Athénban nagyon sokat tudok tanulni és fejlődni, és bár már sikerült gólokat szereznem a klubcsapatomban, nem volt kérdéses, hogy itt leszek-e Egyiptomban. Számomra a világbajnokság az első, és nagyszerű érzés itt pályára lépni a srácokkal."
A 20 esztendős támadó bokasérüléssel érkezett a vb-re, s bár a Hondurastól 3-0-ra elveszített első csoportmeccsen még játszott, kiújult sérülése miatt Dél-Afrika ellen pihentette őt Egervári Sándor szövetségi edző.
"Valóban voltak gondjaim az utazás előtt és az első két-három összecsapáson is, de ezeken sikerült túllépnem - mondta Németh. - Mindannyian tudjuk, hogy a fáradtságra még csak gondolnunk sem szabad, csak a következő találkozókra koncentrálunk, s közben igyekszünk levonni a megfelelő következtetéseket az eddigiekből."
Németh Krisztián: a csapat a vártnál jobban teljesített
Németh Krisztián, a 20 éven aluliakból álló magyar labdarúgó-válogatott támadója az egyiptomi világbajnokság előtt nem gondolta volna, hogy csapata a legjobb négy közé kerülhet, most viszont, hogy ilyen kedvezően alakult a torna, már csakis a következő feladatra, a Ghána elleni keddi elődöntőre koncentrál.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
A Hamász addig nem hajlandó letenni a fegyvert, amíg létre nem jön a független palesztin állam
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.