„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Frissen várja a folytatást Szávay Ágnes, aki vasárnap három játszmában legyőzte a tavaly még világelső szerb Ana Ivanovicsot a Miamiban zajló, 9 millió dollár összdíjazású, keménypályás tenisztorna harmadik fordulójában.
A világranglistán jelenleg 25. magyar - akinek következő ellenfele a 11. kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka lesz hétfőn - saját honlapján nyilatkozott a három esőszünettel tarkított diadalról: "Ezt most sokkal jobban bírtam fizikálisan, mint a Francesca Schiavone elleni meccset. Ott nekem kellett minden pontért megdolgozni. Ma több rövid labdamenet volt. Egyáltalán nem fáradtam el a végére, így nem okozhat gondot a regenerálódás a hétfői meccsig."
A WTA-rangsorban hetedik szerb sztár ellen a Vasas játékosa szerint nem egyszerű teniszezni, mert nincs igazán ritmusa a játéknak. "A fontos pontokat mindazonáltal jól játszottam. A döntő szettben eszembe jutott a tavalyi berlini meccsünk, amikor vezettem, de eső miatt félbeszakadt. Most háromszor álltunk le eső miatt, először 2:0-nál, de szerencsére egyik sem tartott sokáig, be sem mentünk az öltözőbe."
Szávay Ágnes top10-es játékost győzött le © AP |
9 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ TENISZTORNA, MIAMI |
3. FORDULÓ - EMLÉKEZTETŐ: Szávay Ágnes (magyar, 25.) - Ana Ivanovics (szerb, 7.) 6:4, 4:6, 6:1 |
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.