Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Talmácsi a MotoGP királykategóriájában folytatja pályafutását

Talmácsi Gábor a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájában, a MotoGP-ben, a Scot Racing Teamben folytatja a pályafutását.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Talmácsi a MotoGP királykategóriájában folytatja pályafutását


Talmácsi már a hétvégi Katalán Nagydíjon is rajthoz áll Barcelonában. A magyar pilóta tavaly még a 125 kcm-esek között versenyzett, idén a 250 kcm-ben szerepelt, ám május 25-én szakított a Balatonring Teammel.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.