Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Kolonics György Alapítvány a tavaly nyáron elhunyt kenus emlékére szervez kiállítást, melyet ősszel lehet megtekinteni a Csepel Plazában.
Az archív filmek és interjúk mellett több száz fénykép, érmek, Kolonics György sporteszközei lesznek láthatóak a szeptember 10. és október 11. között megtekinthető kiállításon. „Koló az elmúlt két évtized talán legjelentősebb magyar sportolója volt – fogalmazott a kiállítás szervezője, Gajárszki Áron, aki négy évig volt Kolonics csapattársa a Csepeli Kajak-Kenu Egyesületnél. – Egymás közt Kenusistennek is hívtuk. Szerény, segítőkész ember volt, példaképnek való. Fontos, hogy megmaradjon a köztudatban, ezért is szervezzük ezt a kiállítást.”
Kolonics György tavaly július 15-én, a pekingi olimpia előtt néhány héttel edzés közben, hirtelen halt meg. Halálának egyéves évfordulója alkalmából szerdán a Duna fővárosi szakaszán, valamint a csepeli vízitelepen fáklyás evezést szervez a nevét viselő alapítvány.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.