Ecclestone a The Sun - a legnagyobb brit tömeglap - hétfői idézete szerint kijelentette: a sportág vezetése nagyon komolyan veszi, ami a Ferrari 28 éves brazil versenyzőjével történt a Magyar Nagydíjon. - Meg kell vizsgálni a sisaktechnológiát, és azt, hogy min lehet javítani. Elképzelhető, hogy más sportágaktól is tanulhatunk - mondta a Forma-1 első embere a brit lapnak.
Ecclestone példaként hozta fel a jéghokit, ahol a kapusnak - bár jól kell látnia - olyan szemvédője van, amely képes ellenállni "a puskagolyóként repülő korong" ütésének is. Az F1-es versenysorozat jogtulajdonosa elmondta: máris kapcsolatba lépett Sid Watkins professzorral, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) autósport-biztonsági intézetének elnökével, a FIA orvosi bizottságának volt vezetőjével, aki "rajta van az ügyön".
David Coulthard, a tavaly visszavonult skót versenyző kijelentette: meggyőződése, hogy Massa életét már most is a fejlett technológiával készült sisak mentette meg. Coulthard a The Sunnak azt mondta: az idén használatos szénszálas anyagú sisakok 10 százalékkal erősebbek, mint a korábbiak. Ha ennek ellenére Massa sisakja úgy behorpadt, hogy a pilóta koponyája is megsérült, az azt jelenti, hogy a tavalyi évadban ugyanez a baleset valószínűleg végzetes lett volna - tette hozzá.
Coulthard elvetette ugyanakkor azokat a felvetéseket, hogy fedett vezetőfülkét kellene kialakítani a Forma-1-es autókon. - Az együléses versenyautók lényege a nyitott fülke - mondta a volt F1-versenyző.
Ecclestone szerint erősebb sisakok kellenek
Javítani kell a Forma-1-es versenyzők védősisakja nyújtotta biztonságot, és ennek érdekében más sportágak tapasztalatait is tanulmányozni kell - mondta Bernie Ecclestone, az F1 jogtulajdonosa Felipe Massa balesetével kapcsolatban.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.