A maranellói istálló hivatalos honlapján arról számolt be, hogy az Állami Egészségügyi Központban (ÁEK) lábadozó versenyző beszél, fel tudni ülni és már az első lépéseket is megtette, ráadásul szerdán elhagyja az intenzív osztályt.
A pilótának epegyulladása van. "Az ütközéstől a biztonsági öv összenyomta a testét, így a belei és az epehólyagja is erős behatásnak voltak kitéve" - mondta kedden az Állami Egészségügyi Központ Pap Károly utcai intézményének egyik orvosa a francia hírügynökségnek.
A Ferrari közleménye szerint Massát az elkövetkezendő napokban még Budapesten kezelik, igaz, édesapja, Luis Antonio Massa azt nyilatkozta, hogy fiát csütörtökön Párizsba szállítják. Szerda este várhatóan ismét Magyarországra érkezik a Fiat- és Ferrari-elnök Luca di Montezemolo, aki már hétfőn is meglátogatta Massát.
A tavalyi világbajnokságon második helyen záró versenyzőt szombaton az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó fejen találta, s ezután 190 km/órás sebességgel a gumifalnak csapódott. Koponyatöréssel szállították be az ÁEK Pap Károly utcai intézményének intenzív osztályára, ahol megoperálták.
Massa már lábra tud állni
Már lábra tud állni Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérőjén szenvedett súlyos balesetet.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.