A DVSC-TEVA együttesének a svéd Kalmar elleni mérkőzésén történt lelátói petárdahasználat miatt kell mintegy 800 ezer forintos bírságot fizetnie. Mivel a piros-fehérek ilyen téren visszaesőnek számítanak, további büntetés várható az európai szövetségtől, hiszen az észt Levadia Tallinn elleni hazai BL-selejtezőn, illetve a szófiai mérkőzésen is pirotechnikai eszközökkel ünnepelték a Loki-szurkolók csapatuk győzelmét.
Háromezer eurós UEFA-büntetés a Debrecennek
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 3000 euróra büntette a Debrecent a Bajnokok Ligája-selejtezőn történt petárda és más pirotechnikai eszközök használata miatt - számolt be róla a klub hivatalos honlapja csütörtökön.

IDEA Intézet: Közelít a Fidesz a Tiszához, felére csökkent Magyarék előnye
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
„Az ukrán nép mindig hálás lesz Trump elnöknek” – Zelenszkij megérkezett Washingtonba
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”