A pilóta múlt héten már hazájában gokartba ült, majd Forma-1-es szimulátorral dologozott, a héten már technikai tárgyalásokat folytatott csapattársaival és mérnökeivel. „Végleg hazatértem – nyilatkozta Massa a Ferrari honlapjának. – Ez az én második családom, és nem tudtam tovább várni a viszontlátásra. Találkozni akartam mindazokkal, akikkel már évek óta együtt dolgozom és akik ott voltak vele ezekben a napokban. Végre valóban elmondhatom, hogy újra itt az ideje a munkának. Sok a tennivaló, de nagyon boldog vagyok.”
„Örülünk, hogy Massa újra itt van velünk, jó, hogy újra meg tudom ölelni – tette hozz Stefano Domenicali, az olasz istálló csapatfőnöke. – Luca di Montezemolo, az istálló elnöke is üdvözletét küldte és minden jót kívánt a munkájához. Felipének újra a csúcson a helye. Kemény időszak áll előtte, sok energiát kivesz majd belőle, de ő is tudja, hogy most nem rohanunk sehova.”
A brazil pilóta és orvosai azt remélik, hogy a jövő évi szezon márciusi nyitófutamán, a Bahraini Nagydíjon már visszatérhet.
Massa újra Maranellóban: „itt az ideje a munkának”
Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája, ki súlyos sérülést szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, visszatérhetett Maranellóba, az istálló központjába.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.