Az élvonalba három év után visszajutott zöld-fehérek eddig 12 meccset játszottak a Soproni Ligában, és szinte minden bajnokijuk után büntetést kaptak. Sőt a pontvadászatot még meg sem kezdték, amikor drukkereik egy része a német Hertha BSC elleni bemutató-mérkőzésen 500 ezer forintot "érő" randalírozást rendeztek az Üllői úton. Az "ultrák" már ekkor jelezték, mire lehet számítani tőlük.
Az MLSZ fegyelmi bizottsága mostanáig hétszer rótt ki pénzbírságot a klubra, együttesen - az MTI összesítése alapján - 5 200 000 forint értékben. Pályabezárással is többször sújtotta az egyesületet, igaz, ezeket a döntéseket mindig felfüggesztette a testület.
Eddig a szeptemberi, MTK Budapest elleni mérkőzésen tapasztalt rendezési hiányosságok és rendzavarások miatt kellett a legtöbbet fizetnie az FTC-nek: 1 500 000 forintot, de a legcsekélyebb összeg is 200 000 forint volt, még az augusztusi, Vasas elleni találkozón történtekért.
A Fradinak eddig több mint 5 millióba kerültek a szurkolói
Szurkolóinak rendbontásai miatt a Ferencvárost eddig 5,2 millió forintra büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, mely a szombaton félbeszakadt FTC-DVTK összecsapás eseményeit kedden tárgyalja majd.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.